Home Életmód Életmód hírek Negyvenhárom éves korában elhunyt a tehetséges magyar színművész.. Isten nyugosztalja!

Negyvenhárom éves korában elhunyt a tehetséges magyar színművész.. Isten nyugosztalja!

ma7

Tragikusan fiatalon távozott Mokány Csaba színész, rendező. Mindössze 43 éves volt.

Elhunyt Mokány Csaba

Negyvenhárom éves korában elhunyt Mokány Csaba füleki származású színész, rendező – adta hírül vasárnap Facebook-oldalán a Komáromi Jókai Színház.

Mint a posztban írják, Mokány Csaba a Komáromi Jókai Színházban kezdte színházi pályafutását az 1999/2000-es évadban, a pozsonyi Színművészeti Főiskola elvégzése után főként Magyarországon dolgozott, egy-egy szerep erejéig tért vissza a hazai színházakba. A budapesti KoMoD Színházban színészként, rendezőként, sőt néhány előadásban díszlet- és jelmeztervezőként is dolgozott. „Isten veled, Csabi! Emléked megőrizzük!” – búcsúzott a színház a művészétől.

Fidelio.hu nekrológjában azt írja, Mokány Csabára nagy hatással voltak a külföldi fesztiválok és színházi stílusok. Főleg a lengyel, orosz, angol és a berlini színházi műhelyek alkotásai. Imádta az európai filmeket, kedvenc rendezői közé tartozott Pedro Almodóvar, Anders Thomas Jensen, Quentin Tarantino, David Lynch és Xavier Dolan. Ez is mutatja, hogy színházi énjét inkább a filmesebb típusú, őszinte színjátszásban találta meg, sok-sok humorral megspékelve, de mindig a gondolat, a kísérletezésbe vetett hit volt a legfontosabb a számára.

Facebook, hirstart

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version