Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó „Nagy fogás!” – 180.- forintot rabolt egy horgásztól, erre költötte a pénzt..

„Nagy fogás!” – 180.- forintot rabolt egy horgásztól, erre költötte a pénzt..

Illusztráció, felegyhazipekseg

Bicskával kényszerített aprópénze átadására egy horgászt a gyanú szerint az a 34 éves, lakcím nélküli férfi, akit alig 53 óra alatt elfogtak dunakeszi rendőreink… Köszönjük!

Rendőreink hamar elfogták az elkövetőt. /Fotó: Police.hu

Rokonlátogatásra érkezett Gödre, majd úgy döntött, marad. B. József padokon aludt, ám a pénze elfogyott, amikor 2020. július 25-én délben – hirtelen ötlettől vezérelve – egy, a Feneketlen-tónál horgászó férfi háta mögé lépett – olvasható a rendőrség honlapján.

Zöld nyelű bicskáját áldozata nyakához tartotta, majd azt mondta, „pénzt vagy életet.” Ezt követően a másik pénztárcáját és mobiltelefonját követelte.

A sértett pénzérméket nyomott a kezébe, a támadója pedig a tudtára adta, hogy ha megfordul, elvágja a torkát, majd elmenekült a helyszínről. Elrejtettea dzsekijét, nehogy később felismerjék, majd egy közeli élelmiszerboltba ment, ahol

a rabolt 180 forintból három zsemlét és egy kenőmájast vett.

A szabad ég alatt töltött éjszaka után átöltözött, az elkövetéskor használt ruháját és a bicskát a Dunába dobta.

Ez is érdekelheti: Többször fejbe rúgta, majd kirabolta áldozatát egy 19 éves nyíregyházi férfi: nem hiszi el, hova rejtőzött a zsaruk elől – videó

Rendőreinknek alig 3 nap alatt sikerült elfogniuk az elkövetőt. /Fotó: Police.hu

Közben a rendőrök minden lehetséges tanút igyekeztek felkutatni, adatot gyűjtöttek, kérdezősködtek. 2020. július 27-én kaptak bejelentést, hogy néhány helyi egy bokorban olyan dzsekit talált, amilyenről a járőrök beszéltek nekik korábban.

A kabátot felnyalábolva a rendőrök egy közeli borozóban is érdeklődtek, ahol a tulajdonos az egyik vendége ruhadarabjaként ismerte fel. B. Józsefet nem sokkal később elfogták.

Kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett, magyarázata szerint nagyon megbánta tettét, amire az éhség vitte rá.

(Kérhetett is volna, bárki adott volna neki.. Itt Pesten, a jólelkű emberek – én is -, nagyon sokszor segítenek az elesetteken..)

Az őrizetbe vett férfi ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság, egyben kezdeményezik a letartóztatását.

blikk, police, Hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version