Home Főhírek Gazdaság Nagy csaták után kiharcoltuk a magyar gazdák támogatását

Nagy csaták után kiharcoltuk a magyar gazdák támogatását

medosz

Megszületett a megállapodás az új közös agrárpolitikáról az uniós mezőgazdasági és halászati tanácsban szerda hajnalban – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Az egyezség nagy csatában, két és fél napos tárgyalássorozat után jött létre a testület szerdán zárult üléssorozatán, Brüsszelben.

Nagy István szerint a megállapodás alapvetően meghatározza majd a magyar mezőgazdaság támogatási rendszerének és termelési feltételeinek jövőjét a 2023–2027 közötti időszakban.

A közvetlen támogatási rendszer, a mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházások támogatása, a termeléshez kapcsolódó környezetvédelmi feltételek, a fiatal gazdák vagy a kisgazdaságok támogatása együttesen biztosítja majd a magyar mezőgazdaság versenyképes fejlődését.

Jó hír az állattenyésztőknek és a kertészeknek egyaránt, hogy a termeléshez kötött és az átmeneti nemzeti támogatások is megmaradnak

– tette hozzá.

Nagy István elmondta, miután a második éjszaka végére a megállapodás közelébe jutottak volna a miniszterek, minden előzmény nélkül az asztalra került egy olyan javaslat, amely teljesíthetetlen feltételeket írt volna elő a kisgazdaságok számára, ezért ez nem volt elfogadható a tagországok többségének.

magyar gyerekek angolul beszélgetnek a világ legkülönlegesebb snack jeit kóstolgatva

A tárcavezető az MTI kérdésére kiemelte, hogy az új megállapodás támogatásrendszere biztosítja környezetünk, teremtett világunk megőrzését és a magyar gazdák versenyképes termelését.

hirado

Hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version