Home Tudástár Tudástár - minden érdekesség Milliárdos kincs rejtőzött a nő konyhájában, nem is tudott róla

Milliárdos kincs rejtőzött a nő konyhájában, nem is tudott róla

Évek óta ott lógott a falon a XIII. századi festmény.

Hihetetlen leletre bukkantak egy nő Párizshoz közeli otthonában. A gótika és reneszánsz időhatárán készült képet a szakemberek megállapítása szerint az elismert Cimabue (eredeti nevén Cenni di Pepo) festette a XIII. században. A festmény eddig a nő lakásában, a nappalija és konyhája között lógott, pont egy főzőlap felé fellógatva.

A Kigúnyolt Krisztus című, Giotto mestere által festett kép becsült értéke 4 és 6 millió dollár között van a régiségszakértő Turquin szerint.

Fotó: Philippe LOPEZ / AFP

A képről azt feltételezik, hogy egy nagy, 1280-ban készült diptichonnak képezte a részét. A diptichonon eredetileg 8 jelenet látható Krisztus szenvedéséről és keresztre feszítéséről. A szárnyas oltár két másik darabja jelenleg a londoni National Gallery-ben, illetve a New York-i Frick Collectionben van kiállítva.

A National Gallery-ben kiállított képről évszázadokon keresztül úgy tudták, hogy elveszett, míg végül takarítás közben véletlenül meg nem találták Suffolkban. A kép 2000 óta képezi a nemzet tulajdonát.

A francia hölgy, akinek a lakásában eddig a kép lógott, azt gondolta, ez csak egy sima, régi, vallásos kép, s csak kíváncsiságból vitte el egy aukcióshoz felbecsültetni. A festmény vizsgálata során a szakértők minden kétséget kizáróan megállapították, hogy az valóban Cimabue keze munkája.

A képet október 27-én bocsátják árverésre a párizsi Acteon aukciós házban – írta a The Guardian.

Forrás: Ripost

Képünk illusztráció!

Exit mobile version