Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Mérlegelés nélkül – videó

Mérlegelés nélkül – videó

ILLUSZTRÁCIÓ. Bántalmazás, erőszak, Hirmagazin.eu

A Terrorelhárítási Központ egységei fogták el azt a 45 éves férfit, aki válófélben lévő feleségét bántalmazta, fenyegette. Fegyvert emlegetett – ment érte a TEK.

Nagykőrösi munkahelyéről indult hazafelé 2021. május 19-én késő délután egy 45 éves nő, amikor válófélben lévő férje rátámadt, megragadta a karját, berángatta kocsijába és Cegléd felé vette az irányt. Útközben öklével ütötte a jobb első ülésen utazó asszonyt, miközben ordítozva, féltékenyen kérte számon felesége új párjának létezését. A települést elhagyva egy kietlen dűlőútra kanyarodott, megállt és előhúzott egy kést. Áldozata torkához, majd oldalához szorította, egyértelművé tette, hogy előbb vele végez, majd magával. Szúró mozdulatával megsebezte a nő karját, másik kezét ökölbe szorítva ütötte felesége arcát. A nő kinyitotta az ajtót, kikászálódott, próbált menekülni, de néhány lépés után összeesett, férje a hajánál fogva ráncigálta vissza a kocsiba, miközben tajtékzott, hogy élve onnan nem távoznak. Az asszony hiába könyörgött, férje nem tágított, sőt azt mondta: „intéztem fegyvert is”.

Még több bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó? Kattints ide, és nézd meg rendőreink, ügyészeink, bíróink, katonáink, mentőseink, tűzoltóink, katasztrófavédelmiseink napi áldozatos munkájáról szóló cikkeinket!

Az áldozat próbált időt nyerni, közös lányukat, unokájukat hozta fel, kérte, hadd búcsúzzon el tőlük. A lányukkal folytatott beszélgetés hatására a férfi visszavitte az asszonyt munkahelyéhez, elengedte annak fejében, hogy nem szól a rendőrségnek, majd elhajtott.

Az áldozat lánya hívta a rendőröket, ők pedig mentőt. Kórházba vitték, zúzódásain és vágott karsérülésén kívül eltört az orra. Sérülései nyolc napon túl gyógyulnak.

A rendőrök számára kizárt volt a mérlegelési lehetőség, hezitálásra sem volt idő, az emlegetett fegyver miatt az elmenekült férfi elfogásához a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködését kérték. A 45 éves T. Zsoltot Cegléden élő édesanyja lakásáról állították elő.

Kihallgatásán beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, részletes vallomást nem tett, csak annyit mondott, fegyvere nincs, annak beszerzését csak fenyegetésnek szánta.

Még több bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó? Kattints ide, és nézd meg rendőreink, ügyészeink, bíróink, katonáink, mentőseink, tűzoltóink, katasztrófavédelmiseink napi áldozatos munkájáról szóló cikkeinket!

A Nagykőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése és testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az őrizetbe vett férfi ellen, egyben kezdeményezték letartóztatását.

police

Hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version