Kezdőlap Főhírek Külföld Menekültként ismerték el, 400 bűncselekményt követett el két év alatt

Menekültként ismerték el, 400 bűncselekményt követett el két év alatt

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

A Szíriából menekülő férfi 2015-ben érkezett Németországba, és azzal hálálta meg a befogadást, hogy legalább 400 bűncselekményt követett el.

Megdöbbenéssel értesült a német közvélemény arról, hogy egy menekültként elismert szír férfi két év alatt 400 bűncselekményt követett Németországban. Szinte már észben sem lehet tartani, hogy miért és hányszor jelentették fel a szír Hatem H.-t, aki ellen már testi sértés, lopás, rablás és drogügyletek miatt is nyomozott a német rendőrség.

Hatem H.-nak most a zwickaui bíróság elé kell állnia, ahol egyelőre 13 bűncselekményért kell felelnie. Mint kiderült, az egyik esetben egy gyalogost támadt meg, majd a vita során hasba is szúrta áldozatát, egy másik alkalommal pedig egy sörösüveget tört szét egy másik ember fején.

A szír migráns akár 15 év börtönt is kaphat, a későbbi kitoloncolásáról pedig majd az idegenrendészet dönt.

Forrás: Ripost


Exit mobile version