Home Főhírek Külföld Megtalálták a lezuhant Airbus egyik fekete dobozát

Megtalálták a lezuhant Airbus egyik fekete dobozát

2015 03 24 202107
Forrás: MTI | 2015. 03. 24. 18:41:00

Egy németországi gimnázium számos tanulója és két tanár is annak az utasszállító gépnek a fedélzetén tartózkodott, amely kedden Franciaország déli részén lezuhant .
A francia elnöki hivatal bejelentette, hogy szerdán a baleset helyszínére látogatnak a három érintett ország vezetői. A miniszter elmondta: a fekete dobozt néhány órával a baleset után, a gép roncsaitól mintegy 10 kilométerre találták meg. Tartalmát azonnal vizsgálni kezdik, hogy előmozdítsák a katasztrófa okait kutató nyomozást – tette hozzá.

Cazeneuve azt is közölte, hogy a Germanwings német diszkont légitársaság Barcelonából Düsseldorfba tartó gépének becsapódási helyszínét biztosítják, és meg fogják oldani, hogy a kutatási és mentési akcióban részt vevők könnyebben eljuthassanak a roncsokhoz, amelyek egy külvilágtól elzárt hegyvidéki területen szétszóródva fekszenek.

A francia elnöki hivatal közölte, hogy szerdán a baleset helyszínére látogat Francois Hollande francia államfő, Angela Merkel német kancellár és Mariano Rajoy spanyol kormányfő.

Iskolások is utaztak a fedélzeten

Észak-Rajna-Vesztfália oktatásügyi minisztériuma megerősítette a sajtóhíreket, amelyek szerint egy csoport gimnazista is a Germanwings Barcelonából Düsseldorfba – a tartomány fővárosába – tartó járatán utazott. Haltern város gimnáziumának tizedik osztályos tanulói egy spanyol nyelvi kurzuson vettek részt két tanár kíséretében. A diákok száma bizonytalan. A halterni önkormányzat szóvivője szerint a csoport 16 tanulóból állt, a tartományi oktatásügyi minisztérium viszont 12 diákról tud. A Halterner Zeitung című helyi lap az online kiadásában 16 tanulóról ír, a beszámoló szerint egy Barcelona közelében fekvő településen töltöttek hét napot egy diákcsereprogram keretében.

A legnagyobb német légitársaság, a Lufthansa leányvállalatának barcelona-düsseldorfi járatán 150-en tartózkodtak, amikor a gép kedden délelőtt eltűnt az Alpok felett, Franciaország területén. A Germanwings első adatai szerint a lezuhant repülőgépen 67 német állampolgár volt.

Az Airbus 320-as típusú gép szerencsétlensége a német repülés történetének egyik legnagyobb szabású balesete. Az első hírek szerint a katasztrófának nincs túlélője. A 2002-ben alapított Lufthansa-leányvállalatnál soha korábban nem történt szerencsétlenség.

Egy szemtanú szerint sziklafalnak csapódott a gép

A francia hatóságok több száz csendőrt és tűzoltót mozgósítottak az Alpokban lezuhant utasszállító utáni kutatási-mentési akció keretében, miközben egy szemtanú arról számolt be, hogy a repülőgép egy sziklafalnak csapódott. Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter közölte, hogy 300 csendőrt, ugyanennyi tűzoltót, valamint tíz helikoptert és egy katonai gépet küldtek a katasztrófa térségébe. Sajtótájékoztatóján azt mondta, „csekély a remény”, hogy a 150 utas közül bárki túlélte a katasztrófát.

Egy helyi lakos a La Provence című lapnak azt mondta, hogy látta a roncsokat, és nincs kétsége afelől, hogy a gép egy sziklafalnak csapódott.

Christophe Castaner, a régió nemzetgyűlési képviselője – aki helikopterről megtekintette a baleset helyszínét – azt írta a Twitteren, hogy a gép teljesen szétroncsolódott. „Nincs más (a helyszínen), csak törmelék és holttestek” – írta. Bruce Robin marseille-i ügyész szintén arról számolt be, hogy „a gép szó szerint darabjaira hullott, a holttestek összeroncsolódott állapotban vannak, a szárny és a géptörzs egyetlen darabja sem maradt egyben”.

A becsapódás helyszínén tartózkodó rendőrök azt mondták, senki sem élte túl a balesetet, és a holttestek elszállítása napokba telhet a helyszín nehéz megközelíthetősége, a hó, a rossz időjárás és a közelgő viharok miatt. A kutatócsoportok a romló időjárási körülmények ellenére az éjszakát a hegyekben töltik, de a holttestek elszállítása várhatóan csak szerdán kezdődhet meg – mondta David Galtier helyi rendőrfőnök.

A Germanwings 2002-es indulása óta nem szenvedett halálos balesetet. A cég anyavállalatát, a német Lufthansát legutóbb 1993-ban érte utasok halálát követelő katasztrófa, amikor Varsóban egyik szintén Airbus 320-as típusú gépe túlfutott a leszállópályán, egy utas és a személyzet egy tagjának halálát okozva.

A most szerencsétlenül járt gép kifejezetten idősnek számított, 1991-ben állt szolgálatba, és azóta mintegy 58300 órát repült. Ugyanakkor a légitársaság szerint korábban nem volt baj vele. A pilóta is tapasztaltnak számított, tíz éve dolgozott a légitársaságnál. Az Airbus 320-as a világ legtöbbet használt utasszállítójának számít, jelenleg mintegy 3600 ilyen típusú gép van szolgálatban. A típus kifejezetten biztonságosnak számít, átlagosan egymillió felszállásra 0,14 halálos baleset jut; azaz több mint hétmillió repülésenként éri katasztrófa a gépet.

Az Airbus közölte, hogy szakértői csoportot küldött a katasztrófa helyszínére, amely a francia hatóságokat fogja segíteni a vizsgálat során.

A tragédia helyszínére viszik a hozzátartozókat

A katalán kormányzat megszervezi, hogy Spanyolországból a katasztrófa helyszínére utazhassanak busszal a lezuhant gép áldozatainak hozzátartozói, amennyiben szeretnének – jelentette be a katalán elnök kedden Barcelonában. A spanyol sajtó úgy tudja, hogy többen élnek ezzel a lehetőséggel, és hamarosan útnak is indulnak. „Nincs rosszabb, mint elveszíteni egy közeli hozzátartozót, ráadásul ilyen tragikus módon” – fogalmazott Artur Mas.

Dél óta folyamatosan érkeznek az áldozatok hozzátartozói a barcelonai El Prat repülőtérre, ahonnan délelőtt szállt fel a Germanwings szerencsétlenül járt düsseldorfi járata. A családtagokat a bejárattól a repülőtér biztonsági emberei, és rendőrök kísérik az utastértől elzárt terembe, ahol tájékoztató központot alakítottak ki számukra, hogy a lehető leghamarabb értesülhessenek a legújabb információkról, valamint szakszerű segítséget kapjanak pszichológusoktól, hogy feldolgozzák az első sokkot.

A spanyol közszolgálati televízió felvételein rémült, síró embereket látni, volt, aki egyenesen a munkahelyéről, munkaruhában rohant ki a repülőtérre a tragédia hírére. A hatóságok folyamatosan próbálnak elérni mindenkit, akinek hozzátartozója utazott a repülőn. A spanyol áldozatok személyazonosságát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Katalóniában a tragédia miatt félárbocra eresztették a katalán zászlót.

A düsseldorfi repülőtéren is gyülekezni kezdtek délután az áldozatok hozzátartozói, ismerősei és próbáltak tájékoztatást kérni a helyzetről – közölte a düsseldorfi spanyol konzul, aki ezért néhány kollégájával a repülőtérre ment, hogy segítsen. Francisco Aguilera elmondta, többen úgy döntöttek, hogy odautaznak a baleset helyszínére, mert a lehető leghamarabb szeretnének biztos információt kapni.

Egy perc csend az áldozatok tiszteletére

Kedden a német kancellár, az államfő és valamennyi parlamenti párt vezetője kifejezte részvétét az áldozatok hozzátartozóinak. A törvényhozás alsóházában, a Bundestagban délután megszakították az ülést, egy perc csenddel tisztelegtek az áldozatok emlékének. Joachim Gauck államfő a tragédia miatt megszakította perui hivatalos látogatását.

Angela Merkel kancellár a baleset után tett sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy a lehető legnagyobb alapossággal kivizsgálják a repülőgép-szerencsétlenséget. Hangsúlyozta, hogy nem szabad találgatni a baleset okairól.

A kancellár közölte, hogy szerdán a baleset helyszínére utazik Hannelore Kraft Észak-Rajna-Vesztfália tartományi miniszterelnökkel. Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter és Alexander Dobrindt közlekedési miniszter már kedden a repülőgép-szerencsétlenség helyszínére utazik – mondta Merkel. Hozzátette, hogy Francois Hollande francia államfővel és Mariano Rajoy spanyol kormányfővel megállapodtak abban, hogy a három ország hatóságai együttműködnek a baleset okainak feltárásában és a segítségre szorulók támogatásában.

Gyászszünet lesz a német válogatott meccsén

A kaiserslauterni meccs előtt egyperces gyászszünetet is tartanak, az elhunytakra emlékezve fekete karszalaggal lép pályára a világbajnok német labdarúgó-válogatott.

Exit mobile version
Megszakítás