Home Életmód Életmód hírek Megszólaltak Magyarország legnagyobb fesztiváljainak a szervezői: ezt jósolják a 2021-es évre.. –...

Megszólaltak Magyarország legnagyobb fesztiváljainak a szervezői: ezt jósolják a 2021-es évre.. – videó

funzine

A covid-19 járvány a 2020-as évre biztosan elvette az örömöt a fiataloktól, hogy egy zenei fesztiválon kapcsolódhassanak ki. A Fókusz most arról kérdezte a fesztiválok szervezőit, hogy mit jósolnak 2021-re.

Hazai fesztiválok szervezői szólaltak meg, hogy miképpen szervezik a rendezvényeket az idei, bizonytalan helyzetben/ Fotó: Pexels

Lobenwein Norbert, aki kisebb fesztiválok mellett olyan nagyobb fesztiválok szervezésében is részt vesz, mint a Sziget elmondta, hogy vannak olyan előadók, akik ugye a 2020-as programot lemondták, de átigazoltak az idei évre, de vannak új fellépők is, akiknek örülne a közönség. A szervezők azonban november körül úgy döntöttek, hogy a bizonytalan időszakban nem kezdenek el majdnem egy évvel a fesztivál előtt jegyeket árulni.

A vakcinák megjelenése a fesztiválszervezők számára is bizakodásra ad okot, valamint az is, hogy vannak olyan külföldi fesztiválok, amelyek már meghirdették a rendezvényüket. Probléma lehet azonban, hogy Magyarország lakosságának nagy része fél a védőoltástól.

Maszlavér Gábor az EFOTT fesztivál főszervezője elmondta, hogy támogatással vészelték át a 2020-as évet, de ha nem lesz 2021 , akkor lehúzhatják a rolót. A szervező mindenkit arra buzdít, hogy oltassa be magát.

Kérdés a szervezők számára, hogy külföldi előadókat, hogyan tudnak majd fogadni.

A SZIN szervezői szintén remélik, hogy idén megtarthatják a fesztivált, terveik szerint több mint 100 előadó fog fellépni a rendezvényen. A fesztivál időpontja is biztos, hogy augusztus végén lesz, ha nem marad el a járványhelyzet miatt.

A Strand Fesztivál külföldi fellépői kivétel nélkül azt mondták, hogy szeretnének visszajönni, így ha lehetséges, akkor idén a fesztiválozók ott hallgatják Ellie Gouldingot, a Sum41-ot, vagy akár a Parov Stelart is.

A Fishing on Orfű decemberben meghirdette a 2021-es rendezvényének teljes zenei programját, valamint a jegyértékesítés is elindult a baranyai fesztiválra. Egyedi Péter a fesztivál sajtófőnöke elmondta, hogy pozitívan állnak az idei évhez, de természetesen ha a járványhelyet úgy hozza, akkor alkalmazkodnak, továbbá pót dátumot is adtak a rendezvénynek. Ha a fishinget nem tarthatják meg júniusban, akkor augusztus vége a második dátum, egyébként pedig a fesztiválon inkább belföldi előadók lépnek fel, így ők egy kicsit jobb helyzetben vannak.

blikk

Hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version