Home Főhírek Külföld Megkötötték az első melegházasságot Svájcban

Megkötötték az első melegházasságot Svájcban

nqtk9kpturbxy9lmtewmtixmjaxytu1mgu1yzezmjnjmjzkmgfmotq4zi5qcgeslqmazljnf4dndtitbc0c6m0bnoghmau

Megköttetett az első melegházasság Svájcban.

Tavaly szeptemberben népszavazáson közel kétharmados többséggel szavazták meg Svájcban, hogy törvényesen engedélyezzék az azonos neműek házasságát az országban. Ennek eredményeként most meg is történt az első házasság.

A ceremóniát Schaffhausen városában tartották, a 67 éves Peter Leu és az 57 éves Alois Carnier kötötte össze életét, és ezzel ők lettek az első azonos nemű törvényileg is elismert házaspár az országban – írja a Demokrata az MTI híre alapján.

Nem az övék volt azonban az egyetlen esküvő: ugyanezen a napon Genfben két nő kötötte össze az életét, miután 21 éve éltek együtt. Marie Barbey-Chappuis, Genf polgármestere is ott volt az esküvőn, elmondása szerint nagyon meghatódott. „Régóta áhított pillanat volt ez, ami fontos üzenetet közöl a társadalommal: azt, hogy szabadon szerethessünk” – fogalmazott.

blikk, demokrata

Hirmagazin.eu

magyar gyerekek angolul beszélgetnek a világ legkülönlegesebb snack jeit kóstolgatva
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version