Hirmagazin
Image default
Életmód hírek

Megkapta a családi cégek vezetését Gyurcsány Ferenc fia

Átvette Dobrev Klárától a két Altus-cég vezetését Gyurcsány Ferenc fia, Gyurcsány Tamás, az Altus Zrt.-t felszámolják, az Altus Portfolóió Kft. feladata pedig a pénzügyi befektetések kezelése lesz

– írja a HVG.

Gyurcsány Tamás 1997-ben született, július eleji hatállyal váltotta édesanyját az Altus Zrt. és az Altus Portfólió Kft. élén. Dobrev Klára a májusi EP-választáson a DK listavezetőjeként jutott be az Európai Parlamentbe, és már a kampány során elmondta, hogy megszűnik az Altus Zrt., ha mandátumot szerez.

Dobrev a HVG-nek megerősítette, hogy felszámolják az Altust: felmondják a szerződéseket, kilépnek a nemzetközi konzorciumból, fia feladata pedig ennek a körülbelül féléves folyamatnak a menedzselése lesz.

Az Altus Portfóliót nem számolják fel, annak feladata a pénzügyi befektetések kezelése marad, de érdemi üzleti tevékenységet ez a cég sem végez majd.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

24

Kapcsolódó hírek

Emelkednek nyártól a BKK-jegyárak és érkezik egy új, kiegészítő jegy

Géza

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. március 22-én az Ő névnapjukat és a március 22-én születettek születésnapját ünnepeljük! + órás időjárás mára, orvosmeteorológia mára, pollentérkép mára, országos pollen-naptár, időjárási előrejelzés 30 napra.. Legyen szép napotok!

Kovács Karolina

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. március 21-én az Ő névnapjukat és a március 21-én születettek születésnapját ünnepeljük! + órás időjárás előrejelzés mára, orvosmeteorológia mára, pollentárkép mára, országos pollenjelentés, időjárási előrejelzés 30 napra..

Géza