Hirmagazin
Image default
COVID, SARS és más halálos betegségekHalálos betegségek, megelőzésük, gyógyításuk

Megjelent Európában a gyilkos vírus, már emberről emberre is képes terjedni

Megkongatták a vészharangot a járványügyi szakértők – írja az AFP nyomán az Újszó.

Újabb két, a majomhimlő legújabb variánsával megfertőződött beteget jelentettek a hatóságok Nagy-Britanniában. Az érintettek szoros kapcsolatban álltak egy másik személlyel, aki október végén tért haza Afrikából a szigetországba. Jelenleg mindhármukat egy londoni kórházban kezelik.

„Az mpox vírusa rendkívül fertőző, ezért nem szokatlan, hogy ugyanazon háztartásban több beteget is azonosítunk” – magyarázta közleményében Susan Hopkins, a Brit Egészségbiztonsági Ügynökség (UKHSA) infektológusa.

A szakember ugyanakkor hozzátette, a kórokozó gyors terjedésének kockázata alacsony, ugyanakkor nem zárta ki egyértelműen, hogy a kontinensen is fel fog bukkanni.

Először ötven éve regisztrálták a majomhimlőt Nyugat- és Közép-Afrikában, ahol az elmúlt évtizedekben endémiává vált. 2022-ben tört ki egy nagyobb méretű járvány, melynek következtében a vírus átterjedt Európába, az Egyesült Államokba és Ázsiába. A fertőzési hullám 2023-ban valamelyest visszaszorult, az új, 1b nevű variáns viszont eddig már három embert is ledöntött a lábáról.

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Agyevő amőba – már 39 országban azonosították a halált hozó parazitát

Géza

Üvegpalackba zárt műanyaghalált iszunk minden nap – figyelmeztet egy új kutatás (18+)

Géza

Súlyos galandféreg-fertőzés terjed Magyarországon, halálos is lehet ..

Géza