Home Hírek Főhírek Megjelent az Ukrajnának szánt nyilatkozat, amelyről azt hitték, Magyarország megvétózta

Megjelent az Ukrajnának szánt nyilatkozat, amelyről azt hitték, Magyarország megvétózta

infostart
magyar gyerekek angolul beszélgetnek a világ legkülönlegesebb snack jeit kóstolgatva

Brüsszeli források szerint Magyarország blokkolt egy közös EU-nyilatkozatot, amelyet az ukrajnai háború második évfordulójára időzítettek. Egy diplomata úgy tudja, a magyar kormány túl erősnek tartotta a közlemény szövegezését. Ám a jelek szerint erről szó sincs, ugyanis a nyilatkozatot péntek délután kiadták, ráadásul a magyar kormány is közleményt adott ki a háborúval kapcsolatban – írja az Index

Két évvel ezelőtt, 2022. február 24-én Oroszország megtámadta Ukrajnát. Az évforduló alkalmából az uniós vezetők, köztük Charles Michel, az Európai Tanács, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság és Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke közös közleménnyel készültek. Az Európai Unió nevében csak abban az esetben lehet kiadni nyilatkozatot, ha mind a huszonhét tagország támogatja – írja a Szabad Európa.

lap szerint egy névtelenséget kérő forrás arról számolt be, hogy 

A MAGYAR KORMÁNY MAGYARÁZAT NÉLKÜL VÉTÓZTA MEG AZ UKRAJNAI HÁBORÚ MÁSODIK ÉVFORDULÓJÁRA SZÁNT EU-NYILATKOZATOT.

Egy illetékes diplomata úgy tudja, a magyar kormány túl erősnek tartotta a közlemény szövegezését. A portál a Külgazdasági és Külügyminisztériumot is kereste az ügyben, ám egyelőre nem kaptak választ.

Felidézték, hogy Magyarország az utóbbi években több EU-s nyilatkozatot is blokkolt. A magyar kormány nemrég Izrael újabb gázai szárazföldi offenzívájával szemben vétózott meg egy közös nyilatkozatot, de előfordult, hogy Kínát, Oroszországot és Azerbajdzsánt elítélő dokumentumot is visszautasítottak. 

A magyar kormány saját közleményt adott ki az évfordulóra

Ahogy az Index beszámolt róla, a Kormányzati Tájékoztatási Központ pénteken közleményben reagált a két éve zajló ukrajnai háborúra.

Mint írták, Magyarország gyászolja a háború áldozatait, együtt érez az özveggyé és árvává tett százezrekkel, segítséget nyújt Ukrajnának a sérültek ápolásában és a háborús rokkantak ellátásában, történelme legnagyobb humanitárius segélyprogramjával támogatja a földönfutóvá és menekültté tett milliókat, tevékenyen hozzájárul Ukrajna energiaellátásának biztosításához, illetve újjáépítéséhez.

MAGYARORSZÁG HATÁROZOTT ÁLLÁSPONTJA, HOGY A KONFLIKTUSNAK NINCSEN KATONAI MEGOLDÁSA

– emelték ki, hozzátéve, a  háborút nem kiterjeszteni és eszkalálni kell, hanem véget vetni annak. Magyarország azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmaz, és erre hívja fel a harcoló feleket.

„Két év erőszak, brutalitás, terror és pusztítás”

Frissítés:

Az Index időközben azt az információt kapta, hogy a vezető uniós intézmények (az Európai Tanács, az Európai Bizottság és az Európai Parlament) közös nyilatkozatot adnak ki, amire a tagállamok vezetőitől kaptak felhatalmazást, egyúttal a tagállamok külön-külön adnak ki közleményt. A magyar kormány ezt pénteken meg is tette (ahogy fentebb írtuk).

Ezt támasztja egyébként alá az is, hogy péntek délután kiadták a Európai Tanács, az Európai Bizottság és az Európai Parlament közös nyilatkozatát.

Ez a tragikus évforduló Oroszország Ukrajnával szembeni, a nemzetközi jogot és az ENSZ Alapokmányát nyilvánvalóan sértő, teljes körű agressziós háborújának évfordulója. Két év erőszak, brutalitás, terror és pusztítás. Soha nem felejtjük el a támadás kezdete által okozott megrázkódtatást, a borogyankai, bucsai, mariupoli események borzalmait

– írta közleményében Charles Michel, Ursula von der Leyen és Roberta Metsola, hozzátéve, a folyamatos atrocitások és szenvedések ellenére Ukrajna szilárdan ellenáll, a hősies ukrán nép bátorsággal és elszántsággal védi hazáját, és harcol szabadságáért, a közös európai értékekért.

„Oroszország és vezetése kizárólagos felelősséggel tartozik ezért a háborúért és annak globális következményeiért, valamint az elkövetett súlyos bűncselekményekért. Továbbra is eltökéltek vagyunk abban, hogy felelősségre vonjuk őket, többek között az agresszió bűntettéért is” – idézi az MTI a közleményt, amelyben kitérnek az 50 milliárd eurós pénzügyi támogatásra is.

Jelezték, hogy az EU továbbra is foglalkozik Ukrajna sürgető katonai és védelmi szükségleteivel, és már eddig is példátlan intézkedéseket hoztak uniós szinten, és a jövőbeni biztonsági kötelezettségvállalásokon is dolgoznak.

Az EU készen áll arra, hogy fokozza az Oroszországra gyakorolt nyomást, az orosz háborús kapacitások gyengítése érdekében

– tették hozzá, és hangsúlyozták, az EU lépéseket tesz annak érdekében is, hogy a zárolt orosz vagyonból származó rendkívüli bevételeket Ukrajna támogatására fordítsák.

Forrás

Hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version