Home Hírek Háború Megérkeztek az első szlovák nehézfegyverek Ukrajnába

Megérkeztek az első szlovák nehézfegyverek Ukrajnába

1660566995 cpgmowchl md

Ukrajna átvette Szlovákiától az első négy Zuzana-2-es típusú önjáró tarackot.

Jaroslav Naď szlovák védelmi miniszter a hétvégén bejelentette, hogy Ukrajna megkapta az első négyet abból a nyolc darab Zuzana-2 önjáró tarackból, amelyeket még korábban ígértek a háborút viselő országnak.

A védelmi tárca vezetője közölte, Szlovákia a szerződés megkötésének köszönhetően azon államok közé tartozik, amelyek Ukrajnának jelentős segítséget nyújtanak. A minisztérium ugyanakkor cáfolta azt a hírt, mely szerint a szlovák légierő MiG 29-es vadászrepülőit is átadták volna.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

Ukrajna még júniusban írt alá szerződést az állami tulajdonú Konštrukta Defence szlovák fegyvergyártó céggel, amely vállalta, hogy a megállapodás értelmében nyolc Zuzana-2 típusú önjáró tarackot gyárt le, és juttat el Ukrajnába. Alexander Gurský, a vállalat vezérigazgatója közölte, hogy a 155 milliméteres ágyúval rendelkező nehéztüzérségi eszközök felét már átadták. „Az ukrán fél átvette az első négy önjáró tarackot” – erősítette meg Martina Kovaľ Kakaščíková, a szlovák védelmi tárca szóvivője is.

Jaroslav Naď, a tárca vezetője hozzáfűzte, hogy Szlovákia ezzel a kereskedelmi szerződéssel is azon országok közé tartozik, melyek részéről leginkább érezhető az Ukrajnának nyújtott segítség. A miniszter szerint

az ukrán partnerekkel folytatott párbeszéd intenzív és rendszeres, valamint közvetlen módon zajlik, hogy a Szlovákia által nyújtott segítséggel a lehető legtöbb életet menthessék meg.

„Ez az elsődleges célunk. Hozzájárulni a lehető legtöbb élet megmentéséhez, és segíteni ukrán barátainknak abban, hogy megállítsák ezt az indokolatlan és válogatás nélküli vérontást” – fogalmazott a szlovák tárcavezető. Emlékeztetett, hogy az önjáró lövegek nagy segítséget jelentenek, mivel az ukrán-orosz háborúban kulcsfontosságú szerepet töltenek be a tüzérségi rendszerek.

Egy másik hír is napvilágot látott a hétvégén, amely arról szól, hogy már a MiG 29-es vadászgépeit is átadta Ukrajnának Szlovákia. Ezt a híresztelést azonban a védelmi tárca vezetője a Facebookon cáfolta. A hír elsőként egy ukrán újságíró közösségi oldalán jelent meg azzal a szöveggel, hogy mintegy 12 darab MiG 29-es érkezik Szlovákiából az ukrán légierőhöz.

„A MiG-29-es vadászgépeink nincsenek Ukrajnában, ez hamis információ.

Még mindig a szliácsi katonai reptéren állomásoznak” – jelezte a miniszter. Megerősítette, hogy a szlovák légierő MiG-jei továbbra is védik az ország légterét, egészen addig, amíg a cseh és lengyel pilóták át nem veszik ideiglenesen ezt a feladatot.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

A cseh hadsereg légiereje szeptembertől legalább 2023 végéig segítséget nyújt Szlovákiának légtere védelméhez. A cseh hadsereg Gripen vadászgépeinek bevetését Szlovákiában a cseh kormány a múlt hónap végén hagyta jóvá. Szlovákia légterének védelmét Jaroslav Naď júniusban kérte Csehországtól, és hasonló kérést intézett a lengyel kormányhoz is. Petr Fiala cseh miniszterelnök már korábban jelezte, hogy kormánya pozitív választ ad Pozsony kérésre, és Varsó is közölte, kész a segítségnyújtásra. A szlovák miniszter korábbi nyilatkozata szerint Csehország, Szlovákia és Lengyelország közös projektjéről van szó. Szlovákia az Ukrajna elleni orosz támadás megindítása után előkészületeket tett arra, hogy mihamarabb befejezze az orosz gyártmányú MiG-29-es vadászgépek használatát hadseregében. Az orosz repülőket 14 darab, amerikai F-16V típusú, többfeladatú harci gép váltaná fel. Ám ezeket, a hozzáférhető információk szerint, csak két év múlva kapja meg Szlovákia.

Nyitókép: Military-Today.com
infostart
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version