Hirmagazin.eu
Főoldal » Megdöbbentő: végignézte 11 hónapos kisfia bántalmazását egy nő, nem tett ellene semmit – 18+
Külföld

Megdöbbentő: végignézte 11 hónapos kisfia bántalmazását egy nő, nem tett ellene semmit – 18+

A bíróságon is elszörnyedtek a nő ellen felhalmozott bizonyítékok láttán. Borzalmas dolgokat követtek el az ártatlan kisgyermek ellen.

Börtönbe került egy fiatal anyuka, aki végignézte, ahogy erőszakos barátja súlyosan bántalmazza a 11 hónapos kisfiát.

Érthetetlen: Chantelle Welsh több órán át hallgatott és kivárt, mielőtt kórházba vitte volna a fiát. Később kiderült, hogy a nő már többször hazudott az orvosoknak arról, hogyan sérült meg a gyermeke.

Az orvosi vizsgálatok szerint a mindössze 11 hónapos fiúcska sérülései között szerepelt a többszörös koponyatörés, szemsérülés, valamint a törött jobb kar és bal láb is. Az egyik szemén hatalmas duzzanat éktelenkedett, ami miatt sürgősségi műtétre szorult.

Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a sérüléseit aznap szerezte a kisded, továbbá, hogy a várakozás súlyosbíthatta az állapotát. Tíz nap múlva engedték haza a kicsit az Alder Hey kórházból. Addigra szerencsére fizikailag felépült, de aggódnak, hogy hosszú távon pszichésen komoly károkat szenvedhet.

Az orvos a kisbabánál olyan súlyos sérüléseket látott el, mintha autóbaleset érte volna a csöppséget. Lehetetlen meghatározni, hogy ez a trauma milyen hosszú távú pszichológiai hatást gyakorol majd rá” – mondta Garrett Byrne bíró a tárgyaláson, majd hozzátette: ez egy igazán sokkoló eset.

Mindeközben az anya egy újabb kisbabát hordott a szíve alatt akkori élettársától. De ez sem tudta meglágyítani a szívét a szenvedő kisfia iránt. A történtek után azonnali hatállyal megfosztották a már meglévő két gyermeke felügyeleti joogától.A nő egyébként a nyomozás elején hazugságok tömkelegével állt elő, hogy megússza a dolgot. Végül azonban a tárgyaláson beismerte, hogy elhanyagolta a kisebbik fiát. Bár leszögezte, hogy a bántalmazásokat az élettársa követte el, elismerte, hogy végignézte azt.

Jelenleg 18 hónapig tartó börtönbüntetésre ítélték – írja a Liverpool Echo.

Forrás: Ripost / Hirmagazin.eu

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Hasonló hírek

Az Iszlám Állam vállalta a nizzai terrortámadás elkövetését!

Mazsi

Az előző nagy csúcsok margójára: Trump nekiment Németországnak, Merkel frappánsan helyretette

Géza

Az IKEA bezárja összes kínai áruházát

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------
Betöltés....