Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Megdöbbentő részletek: „Szinte felfoghatatlan, hogy nincs többé” – Megszólalt az M2-esen elhunyt...

Megdöbbentő részletek: „Szinte felfoghatatlan, hogy nincs többé” – Megszólalt az M2-esen elhunyt rendőrnő egyik közeli ismerőse

Dunakeszi — Úgy tudjuk, wellnessezni indult az a két rendőrnő, akik autójukkal frontálisan ütköztek egy kamionnal csütörtök délben az M2-es autópályán.

A 100 lóerős Fiat Panda anyósülésén utazó 45 éves asszony azonnal életét vesztette, az autó sofőrjét pedig életveszélyes állapotban szállították kórházba, akinek állapota a Zsaruellátó információi időközben stabilizálódott.

Az M2-es autópálya ezen szakasza nagyon veszélyes, mert építési munkálatok zajlanak sávzárások és terelések mellett. Az utóbbi egy évben több súlyos baleset is történt. Az érintett útszakaszon egyébként korlátozó táblák jelzik, hogy a megengedett maximális sebesség 60 kilométer óránként. Azt még vizsgálják, hogy a csütörtöki tragikus baleset pontosan miért történt, lapunk azonban úgy tudja: a Panda sofőrje nem előzött, valamiért azonban mégis áttért a szemközti sávba.

A Fiat Panda eleje teljesen összeroncsolódott/ Fotó: Blikk

Információink szerint a két kolléganő egy kellemes napot tervezett, kirándulással, lazítással a balesethez közeli környéken.

– Szinte felfoghatatlan, hogy nincs többé. Ő volt a legvidámabb teremtés, akivel életemben találkoztam – emlékezettaz elhunyt rendőrnő egyik neve elhallgatását kérő ismerőse.

– Jó volt akár csak a közelében lenni, mert a mosolya mindent beragyogott. Közvetlen és kedves volt mindenkivel, de közben a munkáját nagyon komolyan vette. Ott nem ismert tréfát, szabálykövető volt a végtelenségig. Gyerekkora óta imádott utazni, új helyeket, tájakat megismerni, szinte minden szabadidejét ennek áldozta. Nagyon fog hiányozni!

Az autóban két rendőrnő ült. A sofőrt életveszélyes állapotban vitték kórházba, az anyósülésen ülő kollégája nem élte túl az ütközést

Az autót vezető másik zsaru fiatal kora ellenére komoly karriert tudhat maga mögött a rendőrségen, ezredesként jelenleg a BRFK egyik alosztályvezetője. 

 Vezetésével nemrégiben egy hét leforgása alatt hét drogdílert is elkaptak a nyomozók.

– Én évekig dolgoztam vele a VIII. kerületi rendőrségen. Mind emberileg, mind szakmailag csak a legjobbakat tudom róla mondani. Egy remek ember, akinek nagyon fontos a hivatása – mondta el a Blikknek dr. Györei Péter ügyvéd, aki korábban maga is rendőrként szolgált.

Az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség jár el.

Az autóban két rendőrnő ült. A kolléganő nem élte túl a balesetet

– Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében indult nyomozás – közölte Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

Szigorú szabályok

– Az útfelújítást végző cégnek minden esetben nagyon jól láthatóan ki kell tábláznia, hogy mennyivel mehetnek az autósok, illetve hol kell sávelzárásra számítani. Ez nagyon fontos, hogy a sofőrök még időben tudjanak tájékozódni és felkészülni a várható közlekedési akadályokra. A legtöbb esetben nem is ezzel van a gond, sajnos elég egy pici figyelmetlenség a sofőr részéről és megvan a baj – közölte Pausz Ferenc közlekedési szakértő.

blikk

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version