Home Szabadidő Művészet Meccs életre-halálra: a pályán halt meg a munkaszolgálatosok futballcsapatának valamennyi hős tagja...

Meccs életre-halálra: a pályán halt meg a munkaszolgálatosok futballcsapatának valamennyi hős tagja – videók

Hatvan éve forgatták a Két félidő a pokolban című filmet

Hatvan éve forgatták a Két félidő a pokolban című filmet, három ikon, Sinkovits Imre, Garas Dezső és Márkus László főszereplésével.

Az alapötlet Bacsó Pétertől származott, aki elmondott Fábri Zoltán rendezőnek két felkavaró futballmesét. Az egyik úgy szólt, hogy az Auschwitzban a lágerválogatott lépett pályára a német őrök elleni csapattal szemben és szenvedett hat–nullás vereséget. A feljegyzések szerint a fogvatartottak, amikor az ellenfél tizenhatosának közelébe értek a labdával, még véletlenül sem a kapu felé támadtak, hanem oldalt, vagy inkább hátra – annyira rettegtek attól, hogy esetleg gólt lőnek és válaszként kivégzik őket.

A másik anekdota Kijevből származik, ahol a helyi kenyérgyár munkásai győzték le kétszer is a német katonákból verbuvált alakulatot, és lettek a bosszú áldozatai. Csakhogy erről kiderült évtizedek múltán, hogy semmi nem úgy történt. Mert valóban volt egy kijevi Start nevű csapat, amely legyőzte a német katonákat, de a vesztüket egy helyi rivális elleni nyolc-nullás siker jelentette, azok tudniillik sehogyan sem tudták elviselni a méretes zakót. Feljelentették őket a Gestapónál, hogy ügynökök szerepelnek a csapatukban és négy játékost ki is végeztek.

Fábri felhasználta mindkét történetet, de ő a saját verzióját vitte filmre. Ő magyar hősöket kreált, és mutatott be a nézőknekSinkovits Imre pályafutásának egyik legjelentősebb szerepe volt ez. Ónodi II-t olyan hitelesen, olyan átéléssel mutatta be, hogy az ember elhitte neki, minden mondatát, és minden cselét a pályán. Pedig az utóbbiban volt nem kis turpisság: a meccsjelenetekben tudniillik nem Sinkovits, hanem a Vasas futballlegendája, gólvágó centere, az angyalföldi klub 1957-es első bajnokcsapatának tagja, Szilágyi I Gyula szerepelt.

De Garas Dezső, Steinerként is zseniális, ahogy csetlik-botlik a labdával, s az életben, ahogy próbál elfutni a hátvéd és a halál elől. Mellette láthattuk Márkus Lászlót, ahogy lekvárt fal, Görbe Jánost, Szendrő Józsefet és megannyi remek színészt.

Videó:

https://youtu.be/u2F28ytM9Wo

John Huston 1981-ben megrendezte a Menekülés a győzelembe amerikai változatát – a Fábry film utóhatásaként és a cselekménye felhasználásával. Olyan színészek játszottak benne, mint Silvester Stallone, Michael Caine, no meg Pelé, valamint az angol világbajnok labdarúgó, Bobby Moore, a lengyel Kazimierz Deyna. És a jelenetek többség Budapesten forgatták, a filmbéli meccsre pedig az MTK pályán került sor. Az amerikai filmnek happy end lett a vége. A magyar változatnak nem. Ott, a pályán halt meg a munkaszolgálatosok futballcsapatának valamennyi hős tagja…
blikk
Hirmagazin.eu
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version