Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Maszkos férfi rabolt el és tartott fogva egy fiatal nyírmihálydi nőt: így...

Maszkos férfi rabolt el és tartott fogva egy fiatal nyírmihálydi nőt: így találták meg a rendőrök – videó

A szabolcsi rendőrök a TEK közreműködésével fogták el a gyanúsítottat, aki elrabolt egy 24 éves nőt.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya fegyveresen elkövetett személyi szabadság megsértése bűntett, és magánlaksértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást V. M. 35 éves nyírábrányi lakos ellen.

A rendőrségre egy nyírmihálydi asszony tett bejelentést 2020. május 17-én hajnalban, miszerint egy, az arcát maszkkal eltakaró férfi, akinek vélhetően fegyvere is volt, rájuk tört a házukban, majd erőszakkal magával vitte 24 éves lányát. A nő hiába ellenkezett, a férfi kirángatta az ágyából és a házból, ezután egy autóba tuszkolta és elhajtott. A nyomozók a bejelentés után haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést, amelynek eredményeképpen rövid időn belül megállapították, hogy a nőt korábbi élettársa vihette magával – írja a police.hu.

A szabolcsi rendőrök – mivel felmerült, hogy az elkövetőnek fegyvere van – az elfogáshoz a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségét kérték, akik a feltételezett elkövetőt 2020. május 25-én Turán elfogták. A férfit a rendőrök a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, majd gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették. A rendőrök az elfogás helyszínén az akarata ellenére elhurcolt nőt is megtalálták, őt sértetlenül az otthonába vitték. A rendőrség kezdeményezte a gyanúsított letartóztatásának indítványozását.

police, blikk, Hirmagazin.eu
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version