Home Főhírek Külföld Már az egész országra kiterjesztették a lakhelyelhagyási tilalmat Szlovéniában

Már az egész országra kiterjesztették a lakhelyelhagyási tilalmat Szlovéniában

getty

Éjszakai kijárási tilalmat rendel el a szlovén kormány keddtől az ország egész területére a koronavírus-járvány megfékezése céljából – közölte Ales Hojs belügyminiszter a válságkabinet hétfői sajtótájékoztatóján.

A tárcavezető kiemelte: továbbra is érvényben marad a lakhelyelhagyási tilalom, amelyet most az egész ország területére kiterjesztettek, függetlenül attól, hogy erősen vagy kevésbé fertőzött területen lakik-e valaki. Néhány kivétellel senki nem hagyhatja el azt a régiót, amelyben bejelentett vagy ideiglenes lakcíme van.

Az este 9 órától reggel 6 óráig tartó kijárási tilalom kedd éjféltől lép életbe.

Jelko Kacin kormányszóvivő elmondta: egyelőre nem zárják be a bevásárlóközpontokat, valamint a fodrász- és szépségszalonokat, és a közösségi közlekedést sem állítják le. Amíg az emberek elég fegyelmezettek, erre nem lesz szükség – mondta.

Egy korábbi rendelet szerint

hétfőtől az egész ország területén 5. osztálytól fölfelé az általános iskolák és a középiskolák, valamint az egyetemek is digitális oktatásra álltak át.

Az erősen fertőzött területeken gyülekezési tilalmat vezettek be, míg a kevésbé fertőzött területeken tízről hat főre csökkentették az összejöveteleken részt vevők maximális számát. Ez jelenleg csak egy régióra vonatkozik.

A szlovén kormány hétfőtől egy hónapig újra járványhelyzetet hirdetett ki az egész országra vonatkozóan. Ezzel automatikusan aktiválódott az úgynevezett nemzeti védelmi és mentési terv, ami azt jelenti, hogy az állam állja a polgári védelemnek és a katasztrófavédelemnek a járványügyi intézkedések révén felmerülő költségeit.

A kormány által hétfőn közzétett adatok szerint vasárnap 537-tel 13 678-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma, a pozitív teszteredmények aránya húszszázalékos volt. Két beteg meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 193-ra nőtt. A diagnosztizált betegek közül 289-en vannak kórházban, közülük 55-öt ápolnak intenzív osztályon.

Nyitókép: Getty
Infostart
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version