A közösségi bank a mobilfizetés bevezetésével újabb civil szervezeteket támogató programot indított

 A szolgáltatás bevezetésével nem csak egy új, biztonságos, kényelmes fizetési mód vált elérhetővé a Bank ügyfelei számára Apple készülékeikkel, hanem egyúttal a sikeresen végrehajtott kártya digitalizációval egy olyan, az Edisonplatform program által díjazott szervezet munkáját támogathatják a bank pénzén, amely a hátrányos helyzetű gyermekek digitális felzárkóztatásáért dolgozik.

Budapest 2023.11.22. – MagNet Bank

A MagNet-re jellemző támogatási programok tárházához 2023. november közepén csatlakozott a kártya digitalizációhoz kötött PayPlus Program is. Ennek keretén belül minden egyes első, ügyfél által kezdeményezett sikeres kártya digitalizálása után a közösségi pénzintézet egyenként automatikusan 300 forinttal segíti a BAGázs Egyesület munkáját.

A betéti kártyák első digitalizálása után járó jutalom minden birtokolt kártyára vonatkozik, ebből kifolyólag a több bankkártyával rendelkező ügyfelek megsokszorozhatják a szervezetnek juttatott támogatási összegüket. A Bank azt reméli, hogy bankkártyás ügyfelei aktívak lesznek a digitalizációban, és ezáltal többmillió forintot adományozhat erre a fontos ügyre.

Közösségi szavazással a digitális felzárkóztatásért

A közösségi döntési folyamatába a Bank ezúttal nem ügyfeleit, hanem munkatársait vonta be. A szavazásra bocsátott szervezetek kiválasztásához pedig az Edisonplatform szakértelmét hívta segítségül, így az általuk javasolt, és jó szívvel ajánlott társadalmi szervezetek közül választotta ki a pénzintézet munkavállalói közössége a nyertes szervezetet. A MagNet ügyfelek dolga mindössze annyi, hogy sikeresen digitalizálják a kártyájukat, és a támogatás garantált. 

magnet bank 5
magnetbank

MagNet támogatási programok

A MagNet támogatási programjai egytől-egyig digitális felületeiken zajlanak, az ügyfelek a NetBank felületükön tudják az egyes támogatási döntéseiket beállítani.  A támogatásban részesülő szervezetek tevékenységeiket tekintve pedig széles spektrumot fednek le a környezetvédelemtől a társadalmi ügyek felkarolásáig. 

Erős Barbara- a Bank Társadalmi Hatás és Közösségi Kapcsolatok terület-vezetője szerint:

“A most induló MagNet PayPlus Program a digitalizációs törekvéseket helyezi kiemelt fókuszba, nem csak a bank, hanem a választott társadalmi szervezet tekintetében is. A digitális világból kiszoruló és ezáltal életút, tanulási és karrier hátrányba kerülők megsegítésére hívtuk életre a programot. 

A Programban időszakonként szavazás útján cserélődnek majd a jövőben a szervezetek. A BAGázs Közhasznú Egyesület a mobilfizetés bevezetését követő 3 hónapban lesz kedvezményezettje az addigi sikeres kártyadigitalizációkból gyűlt összegnek. Bízunk benne, hogy ügyfeleink élnek a mobilfizetés adta lehetőséggel, és ezáltal sok támogatást juttathatunk a BAGázs Egyesület részére.“

Két – MagNet betéti kártyákat érintő – program a fontos célokért!

A Bank 2010. óta futó Segítő Bankkártya Programja a fizikai kártyás vásárlások összegének egy részét támogatásként az ügyfél által választott társadalmi szervezetnek adja. A mobilfizetésre ösztönző PayPlus Program ezen nem változtat: természetesen a MagNet Bank ügyfelei továbbra is élhetnek a Mastercard betéti kártyáikhoz kapcsolt támogatási lehetőséggel is: a Segítő Bankkártyáikhoz beállított civil kezdeményezettnek juttatott támogatás az Apple Pay-jel elvégzett mobilfizetések során is érvényesül.

Különleges ügyféljogok

A MagNet Bank értékalapú, közösségi filozófiája – a piacon unikálisan -, a pénzügyi szolgáltatásokhoz kapcsolt átfogó támogatási programokban is megmutatkozik: a pénzintézet ügyfeleit különleges ügyféljogokkal ruházza fel, amely jogokkal élve: az ügyfelek a számlanyitástól, a számlavezetésen, hitelfelvételen és betétlekötésen át az egyszerű hétköznapi bankkártya használatig a pénzügyi szolgáltatások számos területén rendelkezhetnek:  akár a számlavezetési díjuk mértékéről, a banki nyereség egy részének szétosztásáról, vagy hogy a pénzintézet melyik hitelfelvevőt, vagy társadalmi szervezetet segítse fontos, világjobbító céljuk elérésében. 

Az Apple Payről 

Kényelmes és biztonságos

A MagNet Bank az Apple Pay bevezetésével érintésmentes fizetési módot biztosít a kártyabirtokosoknak: nem szükséges többé sem készpénzt, sem a bankkártyánkat magunkkal vinni, és búcsút mondhatunk a minden 5. vásárlás során a terminálon kezdeményezett tranzakcióhoz szükséges PIN kódnak is! Minden Apple Pay vásárlás biztonságos, mivel a hitelesítés Face ID, Touch ID vagy készülékjelszóval, valamint egy egyszeri, egyedi, dinamikus biztonsági kóddal biztosított.  Amikor az ügyfelek betéti kártyát használnak az Apple Pay használatával, a tényleges kártyaszámok nem kerülnek tárolásra sem a készüléken, sem az Apple szerverein. 

Egyszerű

Az Apple Pay beállítása a banki mobilapplikációban és az Apple Pay Walletben is egyaránt egyszerűen, pár kattintással elvégezhető. A hitelesítési folyamat pár lépésből áll, aminek sikeres lezárulta után, azonnal indíthatunk iPhone-unkkal és más Apple eszközünkkel fizetéseket fizikai bolthálózatokban, in-app és online kereskedői felületeken, ahol az Apple Pay logót látjuk.   

Az Apple Payről további információkat itt talál

A MagNet Bankról

A MagNet Bank hazánk legnagyobb 100%-ig magyar magántulajdonban lévő pénzintézete, egyetlen értékalapú zöldbankja. Értékalapú bankként a MagNet célja, hogy olyan átlátható, közösségépítő pénzintézetként működjön, amely azt a felemelő érzést nyújtja minden partnerének, hogy felelős pénzügyi döntéseivel sokat tesz a társadalomért és közvetlen környezetéért. Közösségi termékeink olyan hiteleket, projekteket, ügyféligényeket finanszíroznak, amelyek a fenntartható fejlődést, a környezet megóvását, az általános életfeltételeket, a természeti és alkotott értékek védelmét, bővítését, fenntartását szolgálják. További információk:  https://www.magnetbank.hu/a-kozossegi-bankrol

Az Edisonplatformról

Az Edisonplatform országosan összegyűjti azokat a szervezeteket, programokat, melyek a

gyerekek jövőben fontos tudására fókuszálnak. Azon dolgoznak, hogy a mai óvodásokat és iskolásokat felkészítsék a 21. század kihívásaira, erősítve bennük azokat a kompetenciákat, készségeket melyek segítik majd őket a jövőben. Ezzel egyidőben programjainkkal iránytűt adnak a szülőknek a 21. század kihívásaihoz.

Forrás és további információ:

https://www.magnetbank.hu/applepay https://www.magnetbank.hu/mobilfizetes https://www.magnetbank.hu/dokumentumok/friss-hirek/bevezettuk-a-mobilfizetesi-funkciot  
 Kapcsolat: Kincses Andrea Marketingvezető-helyettes [email protected] [email protected]  

MagNet Bank