Hirmagazin
Image default
18+Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Madáreleségnek álcázott drog – képek, videó (18+)

Külföldről légi úton, majd futárral érkezett a kábítószer ahhoz a 40 éves abonyi férfihoz, akit nemrég fogott el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI).

Rendőreink a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) kapott jelzést követően csaptak le a drogkereskedőre.

Videó

Június 3-án kockázatelemzés során észlelték a NAV Repülőtéri Igazgatóságának pénzügyőrei, hogy egy nemzetközi küldeményben nem a csomagolásnak megfelelő termék érkezett. A kiválasztott szállítmány címkéjén ugyanis madáreleség szerepelt, az öt alutasakot kinyitva az egyenruhások kábítószergyanús anyagot találtak. A gyorsteszt is jelzett, így egyértelmű volt, hogy kristály lapul a csomagokban, összesen 2,6 kg.

galeria fekvő 22
Drogfogás és drogkereskedő elfogása, police.hu

A drog észlelését követően a NAV munkatársai egyből értesítették a KR NNI Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatal (KBEH) központi egységét, amely azonnal felderítésbe kezdett. Kiderült, a szállítmányt Hollandiában adták fel, míg a végcélja egy XIII. kerületi lakás volt.

galeria fekvő2 20
Drogfogás és drogkereskedő elfogása, police.hu

Miközben nagy erőkkel megindult a nyomozás, a NAV-tól újabb jelzés érkezett az NNI-hez: a pénzügyőrök másnap ismét gyanús csomagot találtak. A feladó és a cím is egyezett, ahogy a súly és ránézésre a kristályos anyag is.

galeria fekvő3 19
Drogfogás és drogkereskedő elfogása, police.hu

A nyomozók ezt és a korábbi szállítmányt is lefoglalták, és vegyész szakértői vizsgálatra küldték. Eszerint az első csomagban kábítószer, míg a másodikban új pszichoaktív anyag volt.

A futár azonban már nem ezeket vitte tovább a megrendelőnek, hanem az eredeti csomagolással ugyan teljesen megegyező pakkot, annak beltartalma azonban már nem drog volt. A 40 éves férfi eleinte nem is sejtette, hogy álcsomagot kapott. Erre csak akkor eszmélt rá, amikor a kézbesítő távozása után a nyomozók lecsaptak rá. Elfogását követően kutatást tartottak budapesti és abonyi lakásában is, ahonnan további, kisebb mennyiségű kábítószer került elő: kokain, marihuána, ketamin és metamfetamin is. Ezen túl lefoglaltak drogfogyasztással és kereskedéssel kapcsolatos eszközöket, valamint közel 4 millió forintot is.

A férfit – aki más, hasonló ügyből kifolyólag bűnügyi felügyelet alatt állt, és el sem hagyhatta volna el Pest vármegyét – jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel és jelentős mennyiségű új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel gyanúsították meg a nyomozók, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt. 

Az akcióval a KR NNI KBEH-nak újabb 26 ezer adag kábítószert sikerült kivonnia a forgalomból. Ennek a drognak a feketepiaci értéke 78 millió forint.

Tájékoztatás:

A mefedron szintetikus serkentő anyag, aminek a fogyasztása a központi idegrendszert stimulálja. Euforikus állapotot okoz, illetve felpörgeti, energetizálja a szervezetet. Hallucinációkat, megváltozott érzékelést okozhat. Fogyasztása esetén éberség, nyugtalanság, izgatottság, beszédkényszer, megnövekedett libidó, tettvágy tapasztalható. Túladagolás esetén túlpörgés, túlzott aktivitás, dehidratáltság alakulhat ki.

Forrás

Rendőreink, a nyomozóhatóságok és hatóságok mindennapos áldozatvállalását köszönjük! Hirmagazin.eu

NAV-os szakembereink, NAV-os nyomozóhatóságok- és hatóságok mindennapos áldozatvállalását köszönjük! Hirmagazin.eu

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

A legfrissebb baleseti – és bűnügyi hírek ..

Géza

Mi történik, ha eltűnik az intimitás? – Az érintés hiányától a szexuális tünetekig (18+)

Géza

A 10 leggyakoribb intő jel, hogy kapcsolatod szakítás felé halad (18+)

Géza