Home Hírek Főhírek Ma, 0 óra 00 perckor lépett hivatalába a köztársasági elnök!

Ma, 0 óra 00 perckor lépett hivatalába a köztársasági elnök!

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

A köztársasági elnöki posztról február 10-én mondott le Novák Katalin, a kegyelmi döntése nyomán a távozás mellett döntő államfő lemondását idei első, február 26-i ülésén fogadta el az Országgyűlés, majd ugyanaznap megválasztotta az utódját is. A kormánypártok Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelölték köztársasági elnöknek, és a parlamenti többség, 134 képviselő első körben meg is választotta államfőnek.

Nem lépett azonban azonnal – a megválasztása és az eskütétele után – hivatalba, mert az alaptörvény szabályai szerint „a korábbi köztársasági elnök megbízatásának idő előtti megszűnése esetén a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon lép hivatalba”. Ez pedig azt jelenti, hogy

március 5-én nulla óra egy perctől lett hivatalosan köztársasági elnök Sulyok Tamás.

A 67 éves jogász pályafutása nagy részében jogtanácsosként, majd ügyvédként dolgozott, amíg a parlament 2014. szeptember 27-től meg nem választotta az Alkotmánybíróság tagjává. 2015-ben a testület elnökhelyettese lett, majd 2016. november 22-én az Országgyűlés az Alkotmánybíróság elnökévé választotta.

magyar gyerekek angolul beszélgetnek a világ legkülönlegesebb snack jeit kóstolgatva

Forrás nyomán

Hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version