Home Szabadidő Média és szórakozás Legendás szerelmek, amelyeket a török sorozatokból ismerhettünk meg

Legendás szerelmek, amelyeket a török sorozatokból ismerhettünk meg

Can és SanemForrás: Gold Film

A magyar közönség először tíz évvel ezelőtt találkozhatott a török sikersorozatokkal, és a hazai tévénézők azóta is rajonganak értük. Az epizódokban bosszúból és drámai találkozásokból soha nincs hiány, kedvenc szerelmespárjainkról pedig ne is beszéljünk.

Cikkünkben összegyűjtöttünk öt olyan ikonikus szerelmespárt, akiket csakis a török sorozatoknak köszönhetően ismerhettünk meg.

Ezel és Eysan

Az Ezel – Bosszú mindhalálig című produkció volt az első, amit Magyarországon vetítettek.  Mind a mai napig ez a legdrágábban külföldre vitt török sorozat: már több mint 70 országban ismerik Ezel és Eysan szerelmi történetét. Ezel, azaz Ömer Uçar hatalmasat csalódik legjobb barátjában és szerelmében, Eysanban. Csapdába csalják, így börtönbe kerül, majd évekkel később, egy lázadásnak köszönhetően sikerül megszöknie. Új külsőt ölt magára és visszatér, hogy bosszút állhasson. Szerelmük épp attól maradt annyira legendás, hogy valójában sosem teljesedhetett be.

Ezel és Eyza
Ezel és Eyza Forrás: tumgir.com

Szulejmán és Hürrem szultána

Természetesen nem hagyhattuk ki az Oszmán Birodalom legendás uralkodópárosát. Igaz, a történelemkönyvekből már ismerhetjük szerelmüket, de a Szulejmán című sikersorozatnak köszönhetően beleláthattunk az uralkodócsalád kegyetlen és ármányokkal teli világába. Szulejmán örök szerelme haláláig Hürrem volt, ám szerelmük hiába volt igaz és mindent elsöprő, a kapcsolatukat nem könnyítette meg sem a válide, sem a második asszonya, sem a többi ágyasa. Hürrem végül öt gyermekkel ajándékozta meg a szultánt, és hiába kellett számos nehézséggel szembenézniük, Szulejmán érzéseit sosem lehetett megkérdőjelezni.

Szulejmán és Hürrem szultána Forrás: Netflix

Kerim és Fatmagül

Hazánk egyik legkedveltebb török sorozata, a Fatmagül sem maradhatott ki mai gyűjtésünkből. Az alaptörténet abból indul ki, hogy három férfi, Selim, Vural és Erdogan megerőszakolja Fatmagült. A társaság negyedik tagja Kerim, aki nem nyúl a lányhoz, de nem is védi meg őt. Végül Kerim magára vállalja a felelősséget, és készen áll arra, hogy feleségül vegye Fatmagült. A házasság megköttetik, és új életet kezdenek. A sorozat azért is óriási jelentőségű, mert először fordult elő, hogy a nemi erőszak témája előkerült egy török sorozatban.

Kerim és Fatmagül Forrás: Netflix

Can és Sanem

Az Álmodozó című sorozatban ismerhettük meg Can Yaman és Demet Özdemir bámulatos alakításában a vagány fotós, Can, és a szeleburdi álmodozó, Sanem történetét. A színészpáros játékában egy igazán megható szerelmi történetet ismerhetett meg a magyar közönség. Két makacs természetű ember, akik gyakran nem értenek egyet egymással, mégis, a kémia és a szerelem mindent felülír. Se veled, se nélküled kapcsolatuk szenvedélyes, humoros, ugyanakkor szerelmüknek megannyi próbatételt kell kiállnia.

Can és Sanem Forrás: Gold Film

Yilmaz és Züleyha

A Remények földje című sorozat szerelmespárja, Yilmaz és Züleyha szerelme valóban nem egy tündérmese. A fiatal szerelmesek éppen házasodni szeretnének, amikor azzal szembesülnek, hogy el kell menekülniük Isztambulból. Adanába mennek, ahol munkát vállalnak a a helyi birtokos családnál, és testvérpárként mutatkoznak be, nehogy szerelmük miatt ne kapjanak állást. Az életük akkor vesz rossz irányt, amikor Demir, a családfő beleszeret Züleyhába, és mindent megtesz annak érdekében, hogy börtönbe zárassa Yilmazt. Demir terve sikerül, ám nem tudja sokáig távol tartani őt. Yilmaz gazdag nemesként tér vissza Adanába, és elhatározza, hogy tönkreteszi egykori munkaadóját.

Yilmaz és Züleyha Forrás: Tims ProductionsForrás: Life / Hirmagazin.eu
Fotó: Can és SanemForrás: Gold Film 
Exit mobile version