Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Le akarta fizetni vádlott-társát a Vizoviczki-ügy egyik főrendőre, vádat emeltek ellene

Le akarta fizetni vádlott-társát a Vizoviczki-ügy egyik főrendőre, vádat emeltek ellene

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vesztegetés bírósági eljárásban bűntette miatt emelt vádat a volt rendőr alezredes (G. Imre, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály volt vezetője – PS) ellen a Fővárosi Törvényszéken

–írta portálunknak küldött közleményében a KNYF vezetője, Keresztes Imre.

Még több bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó? Kattints ide, és nézd meg rendőreink, ügyészeink, bíróink, katonáink, mentőseink, tűzoltóink, katasztrófavédelmiseink napi áldozatos munkájáról szóló cikkeinket!

A főügyész emlékeztetett, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség 2014. augusztus 21-én, bűnszervezetben elkövetett korrupciós bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot Vizoviczki László és huszonegy társa ellen a Fővárosi Törvényszéken, amely ügyet a bíróság jelenleg is tárgyal.

Jelen újabb ügy tegnap benyújtott vádiratának lényege szerint a volt rendőr 2020. februárjában – azért, hogy a bíróságon folyamatban lévő fenti alapügyben a büntetőjogi felelősségre vonás alól mentesüljön – azt kérte vádlott társától, hogy egyes bűncselekmények elkövetését vállalja magára. A volt rendőr a számára kedvező tartalmú terhelti vallomásért cserébe, meg nem határozott összegű rendszeres havi juttatást ígért. A vádlott-társ (H- Lajos, az NNI Speciális Bűnözői Csoportok Elleni Osztályának volt vezetője – PS) , – aki korábban a volt rendőr alezredes beosztottja volt – az ajánlatot visszautasította

– áll Keresztes Imre közleményében, hozzátéve, hogy

a nyomozó ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri, úgy a bíróság ítélje egy év négy hónap börtönbüntetésre és kettő év közügyektől eltiltásra. A volt rendőr a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa előtt folyamatban lévő alapügyben 2020. június 16-án elrendelt letartóztatás hatálya alatt áll.

PS

Hirmagazin.eu

Exit mobile version