Home Életmód Életmód hírek Különleges ebédet kap a pápa Budapesten: ezt főzik az apácák

Különleges ebédet kap a pápa Budapesten: ezt főzik az apácák

Bélműtétje után a térdműtétet már nem vállalja – Fotó: ALBERTO PIZZOLI / AFP

Ferenc pápa a közelmúltban gyomorműtéten esett át, aminek következtében zsírszegény diétán kell élnie, persze a vatikáni rezidenciáján dolgozó séfek mindent elkövetnek, hogy a tiltólistán nem szereplő alapanyagokból a lehető legélvezetesebb ízeket hozzák ki. 

Szigorú diétája miatt speciális fogásokból áll a szentatya menüje.

Miért is fontos ez? Az egyházfőt 2021 nyarán műtötték bélfali sérvvel, a beavatkozás több órán keresztül tartott Rómában. Ötnapos rehabilitáció után térhetett vissza a Vatikánba. A műtét miatt élete végéig szigorú diétára szorul. Csupán egy kivétel akadt az elmúlt évek során: idén légúti fertőzése után pizzát kért és orvosai ezt nem is tagadták meg tőle. 

Ezt nevezték el róla már életében?

Persze a szakácsok feladata egyáltalán nem reménytelen, hiszen vatikáni kertészetben, illetve az egyházzal szoros kapcsolatban álló beszállítóknál is számos zöldség és gyümölcs terem, nem beszélve arról, hogy a csirkehús is többféle módon variálható. A katolikus egyházfő rajongói egyébként egy külön diétafélét is elneveztek az egyházfőről, stílszerűen Ferenc pápa-diétának.

Ferenc pápa repülőgépe április 28-án landol Ferihegyen. Három napot tölt hazánkban, és bármennyire is tisztában van vele, hogy a magyar ételek a világ legjobbjai közé tartoznak, nagy valószínűséggel kénytelen róluk lemondani.

magyar gyerekek angolul beszélgetnek a világ legkülönlegesebb snack jeit kóstolgatva

Budán főznek rá

Úgy tudjuk, hogy Ferenc pápa részére is inkább olaszos ételeket készítenek majd. A főpap otthon is szigorú napirend szerint él, és nagy valószínűséggel, amennyire csak lehetséges, nálunk is ahhoz tartja majd magát.

 

A reggelijét, az ebédjét és a vacsoráját is Budán, az Apostoli Nunciatúrán fogja elfogyasztani. A nagykövetség konyháján évek óta Magyarországon dolgozó apácák főznek, akik információink szerint a világ különböző részeiről érkeztek. Különösebben nem mélyültek el a magyar gasztronómiában.

Minden reggel böjtöl

Ferenc pápa általában hajnali 4:45-kor kel. A napot imádsággal kezdi, és legalább reggel 8-ig böjtöl. Az első falatokat csupán 8 órakor veszi magához, mégpedig meglehetősen szerényen. Mindössze egy pohár sovány tejet eszik némi keksszel, esetleg egy kevés lekvárral, de ekkor egy csésze kávét is megenged magának.

Fűszerek nélküli rizottót is felszolgálnak majd – Fotó: Metropol

Argentin desszertet kap 

Az egyházfő ebédje leggyakrabban némi fehér tésztából, vagy rizottóból áll. Ferenc pápa szívesen fogyaszt tintahalat, de nem veti meg a paprikát és a különböző zöldségeket sem. Arra különösen érzékeny, hogy a tengeri étkek a lehető legfrissebbek legyenek, ezért a fagyasztott termékek szóba sem kerülhetnek. Erre való tekintettel a pápa ételeihez szükséges nyersanyagok egy részét az egyházfővel együtt, Olaszországból hozzák majd repülővel. Ferenc pápa persze a csirkehúst is kedveli, igaz, bőr nélkül. Desszert gyanánt szívesen eszik gyümölcsjoghurtot, vagy egy jellegzetes argentin desszertet, egy édes tejkrémet.

Őszentsége vacsorája kifejezetten szerény. Este nyolc órakor csak zöldséget fogyaszt pirítóssal, hogy ne terhelje túl a gyomrát.

Forrás

Hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version