Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Kukásautó gázolt halálra egy nőt Monoron

A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki egy kukásautót vezetve elütött egy kerékpárját toló nőt.

A vádirat szerint az elkövető 2022 januárjának egyik délelőttjén Monoron végzett hulladékbegyűjtést és szállítást egy tehergépkocsit vezetve. A tevékenység során a vádlott lassan haladt a teherautóval és időnként megállt, míg a jármű mellett és mögött kollégája a kihelyezett kukákat ürítette a tehergépkocsi tartályába. A művelet közben a teherautó csaknem teljes szélességben elfoglalta az úttestet.

Az ügy sértettje ugyanebben az időpontban a kukásautó mögött haladt, kerékpárját tolva. Miután a sértett a meg-megálló teherautót utolérte, úgy kerülte ki, hogy a kerékpárját feltolta a jobb oldali járdára. Miután elhaladt a kukásautó mellett, még mindig tolva a kerékpárt visszatért a jármű elé tovább haladva immár az úttesten. A nő már mintegy három méterre távolodott a teherautótól, így őt a vádlottnak a vezetőfülkéből látnia kellett.

Ennek ellenére az elkövető figyelmetlenségéből adódóan egyáltalán nem észlelte a nőt és elindulva kukásautóval gyorsítani kezdett, majd utolérve a sértettet a jármű jobb első részével elütötte őt. Az ütközés következtében a sértett az úttestre esett, ahol a teherautó áthajtott rajta.

utkozesi-helyzet

Fotó: ugyeszseg.hu

A baleset következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, amelyek következtében a helyszínen életét vesztette.

Az ügyben a Budakörnyéki Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Figyelem! Eltűnt Shawky Melinda .. Aki látta, vagy a 18 éves leány hollétéről információval tud szolgálni, hívja bármelyik rendőri számot, vagy a cikkben található telefonszámok bármelyikét! .. Ne késlekedj, az időben érkezett telefonhívás életet menthet!

Géza

Figyelem! Eltűnt Sümegi Mónika! .. Aki látta, vagy hollétéről információval tud szolgálni, hívja bármelyik rendőri számot, vagy a cikkben található telefonszámok bármelyikét! .. Ne késlekedj, az időben érkezett telefonhívás életet menthet!

Géza

Gyorshajtás és traffibox: Hősök az utakon – a rendőreink életeket mentenek nap mint nap

Géza