Home Főhírek Belföldi hírek Közös cél az emberi egészség és a nemzetgazdaság megóvása

Közös cél az emberi egészség és a nemzetgazdaság megóvása

magyar gyerekek angolul beszélgetnek a világ legkülönlegesebb snack jeit kóstolgatva

Közös célunk, hogy megóvjuk az emberek egészségét és a nemzetgazdaságot is mozgásban tartsuk – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Schanda Tamás ezt arra reagálva mondta, hogy a Mol Magyarország is segíti a kórházak ellátását fertőtlenítőszerrel. Azt hangoztatta: közös cél, hogy megóvjuk az emberek egészségét és a nemzetgazdaságot is mozgásban tartsuk. Hozzátette, hogy a kezdeményezés kiváló példája a vállalati szektor és a kormány együttműködésének, továbbá annak is záloga, hogy „a járvány után minél hamarabb talpra állhassunk”.

A kormány azon dolgozik, hogy megfelelő mennyiségben tudja biztosítani az állami egészségügy és a lakosság számra a védekezéshez szükséges eszközöket – jelezte az Schanda Tamás.

Mint mondta: először az egészségügy szükségleteit kell kielégíteni, majd a további állami-közösségi feladatellátáshoz szükséges mennyiséget kell biztosítani, „minden más igény csak ezek után következhet”.

Közlése szerint a megfelelő védőeszközök biztosításának, két útja van: az egyik, hogy külföldről – jellemzően Kínából – vásárolják és beszállítják azokat. Ilyen módon a héten több mint 3 millió maszk, több mint 130 ezer védőruha, 100 ezer pár gumikesztyű, és 86 lélegeztetőgép érkezett Kínából Budapestre – idézte fel az államtitkár.

A járvány elleni védekezés jegyében a kormány úgy döntött, hogy a külföldi beszerzésekkel párhuzamosan megnöveli és kiépíti a védekezéshez szükséges alapanyag- és késztermékgyártó kapacitásokat, mert az itthon gyártott termékek könnyen elérhetőek, gyorsan szállíthatóak, hamar eljutnak a kórházakba, egészségügyi intézményekbe.

A hazai gyártás emellett hozzájárul ahhoz is, hogy a Magyarországra is begyűrűző, az elmúlt évtizedben nem tapasztalt mértékű gazdasági visszaesést is mérsékelje” – fogalmazott.

Elmondta, hogy az ITM a hazai gyártás megerősítése, kiépítése érdekében szervezi az alapanyag-ellátás biztosítását, így például a textilét, a műanyagét, az etanolét, és szükség esetén segíti a piaci szereplők összekapcsolódását.

Schanda Tamás beszámolt arról is, hogy a legnagyobb cégektől a legkisebbekig számtalan önkéntes felajánlás érkezik a kormányhoz, számos vállalattal pedig a kabinet vette fel a kapcsolatot a gyártási tevékenységük átállítása érdekében. A maszkok és a különböző védőruhák esetében is „folyamatosan szervezik és támogatják az együttműködéseket” – közölte.

(MTI; kormany.hu)

Hirmagazin.eu

Exit mobile version