Home Szabadidő Kultúra Kivizsgálás miatt kórházban fekszik Törőcsik Mari

Kivizsgálás miatt kórházban fekszik Törőcsik Mari

MTI 2015. szeptember 15.

Néhány napos kivizsgálásra kórházba került Törőcsik Mari, a nemzet színésze – közölte a Nemzeti Színház kommunikációs igazgatósága az MTI-vel kedden.

A közlés szerint a kétszeres Kossuth-díjas művész a szokásos kivizsgáláson vesz részt, utána pedig folytatja a felkészülést 80. születésnapi estjére.

November 23-án mutatják be a Nemzeti Színházban a színésznő előadásában a Hemingway-klasszikusból készülő, Az öreg és a tenger című produkciót. Az előadást rendező Anatolij Vasziljev többször is Magyarországon volt a nyáron és már akkor is együtt dolgoztak a produkción Törőcsik Marival, ősszel ez a munka folytatódik.

Törőcsik Mari 2008 őszén került életveszélyes állapotban kórházba. Hosszas kezelések és rehabilitáció után újra visszatért a színpadra és a filmvászonra, kivizsgálásokon azonban azóta rendszeresen részt vesz – emlékeztetett a teátrum.

Exit mobile version
Megszakítás