Home Szabadidő Bulvár Kiderült, egy hónapja nem tudja eltemetni édesapját Kiss Endi

Kiderült, egy hónapja nem tudja eltemetni édesapját Kiss Endi

Illusztráció, panteontemetkezes

Kiss Endi nem volt kifejezetten jóban az apjával, mégis szeretné, ha a család egyszerre venne búcsút tőle.

Április elején jött a szomorú hír, elhunyt a Hooligans villámkezű dobosának édesapja. Kapcsolatuk soha nem volt kiegyensúlyozott, Endi csak kétéves volt, amikor szülei elváltak.

Ezután csak ritkán találkoztak, ekkor kezdődött el az állandóan hullámzó, viharos kapcsolatuk. Abban az időben nehezebb volt megoldani, de édesapja csak évente néhány alkalommal tudta meglátogatni fiát. A nagyobb fellángolások ellenére sem alakult ki közöttük igazi apa-fiú kapcsolat, valahogy nem értették meg egymást. Végül nyolc éve, egy vitát követően úgy megsértődött a férfi, hogy nem állt szóba többé fiával. Aztán nemrég kórházba került, Endi pedig nem törődve a múlttal, azonnal meglátogatta. A halála előtti hetekben végre sikerült közelebb kerülniük egymáshoz, és bár Endi lelkileg sokat szenvedett miatta, mégis ő lesz az, aki megadja apjának a végtisztességet.

A búcsúztatóra azonban még nem kerülhetett sor. Kiss Endi a ripostnak elárulta, miért nem temették még el az édesapját.

A koronavírus miatt még nem tudtuk elbúcsúztatni apámat. Sokan a családból vidékről utaznak fel Budapestre, de a szabályozások miatt eddig ez nem volt megoldható. Apámat kérésére hamvasztani fogják, és amint ez megtörténik, hazahozom magamhoz. A többi rokonnal még nem egyeztettünk, de a terveim szerint a Dunába szeretném szórni a hamvait a nagyszülőkével együtt” – árulta el Endi, aki, bevallása szerint, egész éltében nélkülözte az apai szeretet, bántotta, hogy apja soha nem ölelte meg, ahogy az is, hogy az az elmúlt években sem tartották a kapcsolatot.

Az élet azonban, kiszámíthatatlan. Senki nem számít arra, hogy eljön a nap, amikor már nem lesz következő.

„Két hónappal a halála előtt kórházba került. Hosszú évek után akkor végre meglátogathattam. Sokszor próbálkoztam, de se engem, se az unokáit nem engedte be az ajtón. Nagyon kemény ember volt. Talán érezte, hogy nagy a baj, ezért engedett a végén közelebb, de áldom az Istent, hogy életében először láthattam egy másik arcát. Megismerhette a lányaimat, az unokáit, és mi is többet beszélgettünk. Szörnyű volt látni a szemében a rádöbbenést, hogy mennyi minden másként alakulhatott volna. Végignézte, ahogy a lányaim engem még a kórházban is csókolgattak, öleltek. Ilyen fajta megbánást én korábban csak a filmekben láttam„ – mondta Endi, aki minden rossz ellenére legbelül abban bízott, hogy apja kikerül a kórházból és megpróbálják bepótolni az elmaradt éveket.

Fotó: Instagram

”Bevallom, nagyon dühös voltam, hogy csak ez a két hónap jutott nekünk. Őszintén hittem, hogy lesz még néhány szép évünk együtt, az unokákkal. Nem így lett. A semminél azonban mégis jobb. Ha nem láttam volna az őszinte megbánást a szemében talán soha nem tudtam volna megbocsájtani neki” – árulta el Endi, aki érthető módon egyik pillanatban ellágyul, amikor apjáról beszél, míg a másikban ismét megkeményedik, mert bár megbocsájtott, nehéz mindent elfelejteni: a sok nélkülözést a lelki vívódásokat.

„Attól, hogy valaki meghal, még nem lesz jobb ember! Sajnos én ezt ki merem jelenteni, hogy az apám nem volt jó apa, de talán ettől lettem én épp az ellenkezője. Nagyon örülök, hogy ebben nem rá ütöttem, mert én imádom a lányaimat és el sem tudnám képzelni az életemet nélkülük” – mondta érzelmes hangon a büszke apuka.

Hatalmas dobásra készül a Hooligans

Míg a karantén alatt többen is online zenélnek a rajongóknak, addig a Hooligans együttes csendben alkot és készül a visszatérésre. „Természetesen szeretnénk, ha a rajongóink tudnák, hogy nagyon szeretjük őket és hiányoznak. Épp ezért a karantén ideje alatt új dalokkal készülünk nekik. Tóth Tibi a legnagyobb zeneszerző, akkorát alkotott, hogy az elmondani nem is tudom. Valami teljesen újjal, keményebb rockzenével térünk vissza. Naponta négy órát gyakorolok, mert ez még nekem is kihívás” – árulta el Kiss Endi.

 

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version