Home Szabadidő Bulvár Kiderült az igazság: Timi az ügyvezetője a luxusvillát megvásárló cégnek – Bámulatos...

Kiderült az igazság: Timi az ügyvezetője a luxusvillát megvásárló cégnek – Bámulatos vagyont termelt Vajna öröksége

Fotó: RAS ARCHIV

Budapest — Kiderült az igazság Vajna Tímea (38) luxusvillájával kapcsolatban.

Mint arról a Blikk hétfői száma beszámolt, Andy Vajna (†74) özvegye 850 millió forintért vásárolt egy budai luxusvillát. Cikkünk után az üzletasszony azt írta közösségi oldalán, hogy nem tulajdonosa az ingatlannak, ő csupán egy cégtől bérli azt, amikor éppen nem Los Angelesben van.

Ezek után kikértük a Pest Megyei Földhivataltól a II. kerületi álomotthon tulajdoni lapját, hogy megtudjuk, pontosan melyik cég a tulajdonosa a villának, és kiderült: az AV Investments volt a vásárló. Nem titok, hogy ezt a céget a néhai filmmogul alapította, halála után pedig az özvegye igazgatja. A céges dokumentumokból tisztán látszik, hogy Vajna Tímea harmadmagával ügyvezetője a cégnek, de önálló aláírási joggal egyedül ő rendelkezik közülük. A cégkivonatot megvizsgálva az is kiderült, hogy volt is miből kifizetnie a cégnek a villát, hiszen szépen termeli a pénzt. Amíg 2017-ben 3,1, 2018-ban körülbelül 2,9 milliárd volt a cég adózott eredménye, úgy az elmúlt évet már közel 10,9 milliárddal zárta.

„Bonyolult cégháló, amit Andy maga után hagyott, de a fő vállalata az AV Investments volt, aminek az érdekeltségébe tartoztak a kaszinók, az ingatlancégei és a médiaérdekeltségei. A halála előtt is átalakuláson ment keresztül a Vajna-birodalom, és utána is voltak összeolvadások. Azt rebesgetik, mindent összevetve 40 milliárdot ér Andy öröksége” – árulta el a részleteket egy, a neve elhallgatását kérő ismerős.

Korábbi otthonát nem saját cégtől bérelte a házaspár, hiszen évekig Gattyán György (50) budai villájában laktak. A gyászoló özvegy tavaly nyáron könnyek között nyilatkozott a TV2-nek akkori helyzetéről. Bevallotta, férje halálával hirtelen minden a nyakába zúdult, úgy érzi, nem tudja egyedül irányítani a pénzügyeket. Hamar eldőlt, hogy a Gattyán-villában nem marad, nem engedheti meg magának a luxust, hiszen nem látta tisztán, hogyan alakul az öröklés, mi jut, mi marad a hatalmas vagyonból.

Vagy a házban maradok, vagy az utcára megyek” – mondta Tímea, aki akkor még Lamborghinijét is árulta az interneten, s helyzete teljesen kilátástalannak tűnt. A mostani állás szerint viszont úgy tűnik, megoldódott a helyzet, az anyagi háttere biztossá vált, bár még mindig nem derült ki, lezárult-e a hagyatéki tárgyalás.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: RAS ARCHIV

Exit mobile version