Home Főhírek Külföld Két hónap alatt már a második osztrák kancellár mondott le..

Két hónap alatt már a második osztrák kancellár mondott le..

A korrupcióval megvádolt Sebastian Kurz októberben hagyta ott a posztot, csütörtökön pedig a politikától való teljes visszavonulását is bejelentette 35 évesen, utódja, Alexander Schallenberg pár órával ezután mondott le.

Lemondott Alexander Schallenberg osztrák kancellár – írja az osztrák közszolgálati média jelentése nyomán a 24.hu. Schallenberg alig két hónappal korábban, október 11-én lépett hivatalba, azt követően, hogy elődje, Sebastian Kurz ugyancsak önszántából távozott hivatalából – emlékeztet a lap.

Mint azt médiánk is megírta csütörtökön, Sebastian Kurz bejelentette, hogy teljesen visszavonul a politikától, a 35 éves exkancellár lemondott pártelnöki posztjáról, mivel „elvesztette a lelkesedését a korrupciós vádak miatt”.

A volt kancellárt november közepén fosztotta meg mentelmi jogától az osztrák Parlament, miután korrupció gyanúja miatt folytatnak ellene vizsgálatot.

„Nem vagyok sem szent, sem bűnöző” – mondta a megvádolt expolitikus. „Emberi lény vagyok, erősségekkel és gyengeségekkel” – fűzte hozzá. Azt is mondta, hogy nem követett el semmilyen törvénytelenséget.

Schallenberg a lemondását bejelentő közleményében azt írta, hogy nem áll szándékában és sosem állt szándékában átvenni az ÖVP elnöki székét, azonban határozott véleménye, hogy mindkét hivatalt, tehát a kancellári posztot, illetve az Ausztriában legtöbb szavazatot szerző párt vezetését minél gyorsabban egy embernek kell átvennie.

A 24.hu idézi a Spiegelt, amely arról ír, hogy médiaértesülések szerint a jelenlegi belügyminiszter, Karl Nehammer lehet  esélyes mindkét posztra, az ÖVP elnöksége pénteken fog ülésezni.

Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium magyar-német intézetének igazgatója az osztrák politikai helyzetről érdeklődésünkre korábban elmondta, hogy Ausztriában jelenleg meggyengült a Néppárt és megerősödtek a szociáldemokraták, ezért nem biztos, hogy a Zöldeknek – akik korábban hangosan követelték Sebastian Kurz távozását – most egy előrehozott választás az érdekükben állna. Arról is beszélt, hogy hamarosan újabb kancellárváltás jöhet. Ez nagyon hamar meg is valósult.

Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna

infostart

Hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version