Home Főhírek Gazdaság Két és fél millióan jogosultak a novemberi nyugdíjprémiumra

Két és fél millióan jogosultak a novemberi nyugdíjprémiumra

hirtv

Nemcsak az öregségi nyugdíjasok, hanem minden nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember megkapja a novemberi nyugdíjprémiumot, aki jogszabályilag jogosult rá

– közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön az M1-en.

Novák Katalin emlékeztetett, hogy az állam akkor tud nyugdíjprémiumot adni, ha a gazdaság növekedése meghaladja a 3,5 százalékot. Idén 4,6 százalékkal nő a magyar GDP, így a prémium 22 ezer forintos maximális összege minden eddiginél magasabb. 2019 a harmadik olyan év, amikor az emberek szorgalmának köszönhetően prémiumot adnak a nyugdíjasoknak – tette hozzá Novák Katalin.

Hangsúlyozta: ha a gazdaság növekedése jövőre is meghaladja a 3,5 százalékot, ismét számíthatnak a nyugdíjasok a prémiumra.

Az államtitkár a szintén novemberben érkező nyugdíj-kiegészítéssel kapcsolatban felidézte: a kormány 2010-ben azt ígérte, hogy a nyugdíjak megőrzik értékállóságukat, ennek érdekében minden évben az inflációnak megfelelőn emelik a nyugdíj összegét. Emellett ha az infláció a várnál magasabb, kifizetik a különbözetet. Ez az összeg idén átlagosan tízezer forint – mondta.

magyar gyerekek angolul beszélgetnek a világ legkülönlegesebb snack jeit kóstolgatva

Novák Katalin a Kossuth Rádió, Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy a juttatások átutalása november 12. után történik, és az összeg postai úton is novemberben érkezik.

A prémiummal és a kiegészítéssel azt szeretnék éreztetni a nyugdíjasokkal, hogy az állam tudja, a bővülésben az ő teljesítményük is benne van – tette hozzá az államtitkár.

A címlapfotó illusztráció.

 

 

Exit mobile version