Home Életmód Egészség - betegség Jöhet a rák elleni, személyre szabott védőoltások kora

Jöhet a rák elleni, személyre szabott védőoltások kora

1638207096 qdakzycej md

A vírusvektoron alapuló vakcinához a beoltandó személy saját DNS-éből vesznek mintát.

Nyaki és feji ráktípusokban szenvedő páciensek kaphatják meg a vakcinát, melyet kifejezetten számukra fejlesztenek, azt követően, hogy megkapták a szokványos kezelést. Esetükben nagy az esély arra, hogy visszatér a tumor – írja a Sky News.

A Clatterbridge Cancer Centre vezette kutatásban az első eredmények igazán kecsegtetők: a nyolc immunizált páciens egyikénél sem tért vissza a betegség még hónapok elteltével sem. A számok ugyanakkor egyelőre nagyon alacsonyak ahhoz, hogy statisztikai jelentőségű konklúziót lehessen levonni azokból.

Christian Ottensmeier onkológus, a kutatóközpont vezetője ezzel együtt is óvatos optimizmusáról vall. „Nagyon izgatott vagyok: az adatok jó irányba mutatnak” – fogalmazott.

Kis számú méhrákos megbetegedésben szenvedő pácienssel végzett francia és amerikai vizsgálatok is biztató irányba mutatnak.

magyar gyerekek angolul beszélgetnek a világ legkülönlegesebb snack jeit kóstolgatva

Az oltást, mely egyelőre TG4050 néven ismert, egy francia cég, a Transgene fejlesztette.

A betegek tumorjából vágnak ki mintát az elkészítéséhez, majd azt egy ártalmatlan vírusba injektálják.

A genetikailag módosított vírus felkészíti a testet arra, hogy felismerje a tumort, és remélhetőleg még azelőtt elpusztítsa, ha esetleg ismét megjelenne, hogy akár csak egy kis csomót is kialakítana.

Ottensmeier elmondta: immunrendszerünk azt is látja, amit az orvosok még nem képesek felfedezni a képalkotó vizsgálatok útján.

„Sokkal okosabb, mint az ember. Ha be tudjuk tanítani az immunrendszert arra, hogy kiválassza azokat a sejteket, amelyek egyébként visszaeséshez vezetnének, ráadásul egy olyan időpontban, amikor még csak nem is látjuk őket, akkor a

betegeink hosszú távú túlélési esélyei sokkal jobbak lesznek.”

Az orvosokban azért is kelt nagy reményeket az oltás, mert az teljesen egyedi, a tumorok pedig szintén egyedi DNS-mintázatot mutatnak minden páciensben.

A Sky News stábja egy alsó szájpadlási rákban szenvedő beteggel beszélt a módszerről. Brian Wright-nak 16 órás műtét során távolították el alsó állkapcsát, lábszárcsonttal pótolva azt, majd több héten át kapott sugárkezelést. 20 adag oltást kell kapnia, a program felénél jár most, és nem tapasztalt mellékhatást.

„Ha rákod volt, és azt mondják, hogy rákot adnak be neked, úgy érzed, hogy na, azt biztos nem akarod.

De aztán elmagyarázták, hogy ettől nem visszakapom a betegséget, hanem a szervezetem immunissá válik azzal a rákkal szemben” – magyarázta.

30 páciens vesz részt jelenleg a kísérletben: felük a kezelés befejezte után kapja meg az oltást, másik felük pedig abban az esetben, ha a daganatos betegség visszatér.

Nyitókép: Stefan Cristian Cioata/Getty Images

infostart, skínews

Hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version