Hirmagazin
Image default
Kiemelt külföldi hírekKülföld

Joe Biden: le kell csuknunk Donald Trumpot

Az amerikai elnök egy New Hampshire-i kampányrendezvényen tett újabb erős kijelentést, de rögtön korrigálta magát, mert hozzátette: politikailag kell bezárni Donald Trumpot. A republikánusok kampánystábja felszólította a demokraták elnökjelöltjét, Kamala Harrist, hogy ítélje el Joe Biden nyilatkozatát.

Joe Biden amerikai elnök még kedden, az egyik New Hampshire-i demokrata pártközpontban tartott beszédében Donald Trump bebörtönzését szorgalmazta – írja a The New York Post beszámolója alapján a hirado.hu.

„Ha ezt öt évvel ezelőtt mondtam volna, akkor engem dugtak volna rács mögé: le kell őt csuknunk” – jelentette ki a 81 éves amerikai elnök, aki amint kimondta ezt a mondatot, azonnal tett egy kiegészítést:

„politikai értelemben kell lecsuknunk – vagyis zárjuk ki, ezt kell tennünk”.

A kampányeseményen Joe Biden arra figyelmeztetett, hogy a demokrácia forog kockán a közelgő választásokon, mert megítélése szerint Donald Trump komoly veszélyt jelent a jogállamiságra.

Az amerikai elnök közölte: ha Donald Trump újra hatalomra kerülne, hozzá lojális embereket nevezne ki kormányzati tisztviselőknek, és visszaélne a Legfelsőbb Bíróság egy közelmúltbeli döntésével, hogy megszabaduljon mindenkitől, akit fenyegetést jelent rá nézve. Joe Biden a „politikai értelemben bezárni” kijelentéssel Donald Trump 2016-os kampányára utalt vissza, amikor szerinte Trump és támogatói hasonló kifejezéseket használtak Hillary Clintonnal szemben.

A Republikánus Párt kampánycsapata nem hagyta szó nélkül Joe Biden kijelentését, és elítélte az elhangzottakat. Közleményükben úgy fogalmaztak, Joe Biden „csak bevallotta az igazságot: ő és Kamala Harris régóta azt tervezik, hogy bebörtönözzék politikai ellenfelüket, Trump elnököt, mivel tisztességes versenyben nem tudják legyőzni”.

A republikánusok szerint a Harris-Biden adminisztráció „valódi fenyegetés” a demokráciára nézve, és felszólították Kamala Harrist, hogy ítélje el Joe Biden „szégyenteljes” nyilatkozatát.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Az ukrán titkosszolgálat szervezhette Magyar Péter ukrajnai utazását? .. Neked mi a véleményed erről?

Géza

Óriási botrány a FIFA-kongresszuson, Csányi Sándor is kivonult

Géza

Isztambul – Kiderült, miben reménykedik az ukrán elnök, és mi az oroszok célja

Géza