Home Életmód Húsvét Jézus feltámadása örökre megváltoztatta az ember életét – hangsúlyozták az egyházi vezetők

Jézus feltámadása örökre megváltoztatta az ember életét – hangsúlyozták az egyházi vezetők

kép: Irány Televízió

Itthon ünnepi szentmiséken és istentiszteleteken emlékeztek meg vasárnap Jézus feltámadásáról. Az egyházi vezetők beszédeikben azt hangsúlyozták, hogy Jézus feltámadása örökre megváltoztatta az ember életét.

Bogárdi Szabó István. Kép: polgarportal

A feltámadás nyitja meg az ember számára az örök élet világát – ezt mondta Budapesten a húsvét vasárnapi ünnepi istentiszteleten a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke. Bogárdi Szabó István úgy fogalmazott: Jézus feltámadásában Isten sok régi ígérete teljesedett be.

„Ebben a beteljesítésben, a feltámadást fölfoghatatlan nagyszerű tényével Isten egy új ígéretet adott mindannyiunkra vonatkozóan: Jézus él, mi is élni fogunk. Ha ő benne vagyunk, mi is föltámadunk és Isten elé állunk majd dicsőségben, mint az örök élet várományosai és részesei” – mondta az Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke.

Az esztergomi Bazilikában Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szent beszédében úgy fogalmazott: a húsvét önvizsgálatra, belső megújulásra, tudatos életre és nyílt tanúságtételre hív. Hozzátette: Krisztus feltámadása új korszakot nyit az emberiség és a világ történetében.

Erdő Péter bíboros, Esztergom-Budapesti főegyházmegye érseke, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia korábbi elnöke, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem prorektora. Kép: lelek.hu

„Ez az az örök béke, amelynek kapuját Krisztus feltámadása tárta fel. Húsvét napja arra szólít, hogy felemeljük tekintetünket ügyes-bajos dolgainkon túlra, mert amit a feltámadás fényében megpillantunk, az nem a saját halálunk végérvényes sötétsége, hanem az örök boldogság távlata az ember számára” – fogalmazott.

Fabiny Tamás evangélikus püspök Budapesten tartott istentiszteletén arról beszélt: a szentháromnapon egyszerre átélve láthatjuk meg a csodát.

„Ez a három szentnap, aki átéli nagypénteket, aki átéli annak drámáját és katarzisát, hogy Jézust megfeszítették és utána átéli nagyszombatnak a döbbent csöndjét, a pokolra szállásnak a nyomorúságát, hogy maga az Isten is a pokolra ment annak érdekében, hogy ne nekünk embereknek kelljen a poklot és a kárhozatot elszenvednünk. Aki átéli a szent napot az képes húsvét csodáját is átélni” – fejtette ki Fabiny Tamás.

A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke emlékeztetett: Krisztus feltámadása megváltoztatta az ember életét.

Forrás: M1 Híradó

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version