Hirmagazin
Image default
Háború

Jemeni húszik vezetője: háborút akarunk Izraellel

A fegyveres konfliktus új fokozatát, további kiterjesztését jelenti a jemeni húsziknak az izraeli Tel-Aviv elleni minapi támadása – jelentette ki Abdul-Malik al-Húszi, az Irán-barát síita lázadók vezetője.

„Elégedettek vagyunk amiatt, hogy közvetlen harcot folytatunk az izraeli ellenséggel” – hangoztatta az al-Maszíra televíziós csatornának adott nyilatkozatában Húszi.

Mint mondta, a milícia folyamatosan fejleszti képességeit, és mostanra „erősebbé vált, mint valaha”. Leszögezte azt is, hogy Izraelnek a jemeni Hodeidára mért válaszcsapása további húszi támadásokhoz fog vezetni a zsidó állam ellen. Az Irán támogatását élvező milícia vezetője egyben hangsúlyozta, hogy a nagy hatótávolságú drón, amellyel csapást mértek Tel-Avivra, saját fejlesztésű fegyver volt.

Twitter-post

Az izraeli katonai rádió hivatalos forrásokon alapuló beszámolója szerint a húszik az elmúlt mintegy kilenc és fél hónap alatt közel kétszáz lövedéket indítottak Izrael ellen, de ezeket a nyugati szövetségesek vagy Izrael légvédelme elfogta. Péntek reggel a húszik drónja a Földközi-tenger felől eljutott Tel-Avivba, ahol felrobbanásával megölt egy, és megsebesített több izraelit.

Az izraeli légierő vadászgépei válaszul szombaton intenzív légicsapásokkal megtámadták a jemeni Hodeida kikötővárost,

a légicsapásnak legalább hat halálos áldozata volt.

Mohammed Abdul-Szalam, a húszik szóvivője az al-Dzsazíra katari székhelyű televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy a milícia folytatni fogja Izrael elleni támadásait, és nem fogja tartani magát a fegyveres konfliktusokkal kapcsolatos nemzetközi szabályokhoz. Úgy fogalmazott, hogy nem lesznek korlátok, ami a húszik válaszát illeti. Hozzátette: minden létfontosságú létesítményt célpontként fognak kezelni.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Vlagyimir Putyin nem megy el a béketárgyalásra, de elmondta, mi várható

Géza

Az egész világ arra vár, hogy vége legyen a vérontásnak, de Isztambulban tárgyalóasztalhoz ül Putyin és Zelenszkij?

Géza

Az oroszok váratlanul Kelet-Szibériába telepítették a nehézbombázóikat – mutatjuk az okokat (18+)

Géza