Izrael a saját GPS-jeleinek a megváltoztatásával akar félrevezetni ellenséges drónokat, azonban ettől hatalmas káosz keletkezett Tel-Aviv belvárosi körzetében..

Dátum:

Az izraeli hadsereg egy hete csütörtökön figyelmeztetés nélkül kezdte el zavarni a GPS-jeleket Tel-Aviv belvárosi körzetében, és ez kaotikus jelenetekhez vezetett. Részben lebénult a közlekedés, a taxisok és az ételfutárok is irányukat vesztve bolyongtak vagy el se indultak, sokan elkéstek a találkozóikról.

Tel-Aviv számára a múlt csütörtöki eset annak figyelmeztető jele volt, hogy a közelben háború dúl. Mivel a GPS-jelek használhatatlanok voltak, a szokottnál is sokkal súlyosabb közlekedési dugók alakultak ki, a gyerekek nem értek oda az iskolabuszokhoz, a felnőttek a munkába vagy az egészségügyi időpontjaikra. Nem lehetett fizetni a készpénzmentesen és helyalapon működő tömegközlekedési alkalmazásban. Randiappok nemrég leszerelt izraeli katonákat libanoni partnerekkel akartak összehozni, miközben a két ország igencsak ellenséges viszonyban áll egymással.

A hétvégére a jelek többnyire helyreálltak, de meglehet, hogy az amúgy aktív nappali és éjszakai életet élő város kénytelen lesz lemondani a GPS-alapú telefonalkalmazások kényelméről a közeljövőben – írta összefoglalójában a Bloomberg, megjegyezve: ez bosszantó, de összességében csekély ár lehet azért, hogy ne okozzon robbanást a városban egy iráni ballisztikus rakéta vagy drónraj.

Izrael ugyanis egy lehetséges iráni támadástól tart,

miután Irán damaszkuszi diplomáciai épületét ért csapásukban magas rangú katonai tisztviselők vesztették életüket. Irán Izraelt tette felelőssé a csapásért – Izrael nem kommentálta –, és megfogadta, hogy megtorolja. Ez késztette arra az izraeli hadsereget, hogy az eddig csak az ország északi részén és egyes déli területeken alkalmazott módszert Tel-Avivban és Jeruzsálem térségében is bevetve zavarják a navigációs jeleket.

A leállások napokig tartottak, és csak a mostani hét elejére állt helyre nagyjából a szolgáltatás.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy ezek a fennakadások kellemetlenségeket okoznak, de ez létfontosságú és szükséges eszköz a védelmi képességeinkhez” – mondta akkor Daniel Hagari, az Izraeli Védelmi Erők szóvivője.

A GPS-jelek zavarása az elektronikus hadviselés egyik formája, amellyel nem hamis GPS-jeleket sugároznak, hanem az általános GPS-kommunikációt teszik lehetetlenné zavaró jelek sugárzásával. Erre azért is szükség van, mert amíg a Hamász rakétái sebtében épültek és pontatlanok, addig Irán fegyverei (rakétái és drónjai) egész más technológiai szintet képviselnek. Ezt jól mutatja az is, hogy bár a Gázai övezetből a háború október 7-i kezdete óta több ezer rakétát lőttek ki Tel-Avivra, az izraeli hadseregnek egyszer sem kellett a GPS-zavaráshoz folyamodnia, holott a városban számos stratégiai célpont található. Ilyenek a felhőkarcolókon kívül a multivállalatok és tech startupok központjai, ahogy a hadsereg főhadiszállása is, ahol a miniszterelnök, a védelmi miniszter és az IDF tábornokai összeülnek a haditervek kidolgozására.

Ezeket a helyszíneket Irán rakétáitól és drónjaitól sokkal jobban kell félteni – és nemcsak az övéktől, hanem a szövetségeseiktől is, a jemeni húszik és a libanoni Hezbollah tulajdonában is lehetnek ilyen fegyverek. Egyelőre megjósolni sem lehet, hogy ha Irán beváltaná fenyegetését, közvetlenül vagy ezen szervezeteken keresztül intézne-e csapást Izrael ellen, egy ilyen feszültség mindazonáltal tovább rontaná a GPS-szolgáltatások elérhetőségét.

Van példa arra is, miként működhet egy nagyváros ilyen lehetőségek hiányában. Haifa, Izrael harmadik legnagyobb városa a libanoni határtól mindössze 30 kilométerre délre található, és az elmúlt hat hónapban rendszeresen nélkülözni kénytelenek az izraeli hadsereg zavaró jelei miatt a GPS alapú szolgáltatásokat.

A legtöbb alkalmazás ilyenkor a bejrúti repülőtérre pozícionálja a Haifában tartózkodókat,

akik ezért leszoktak az olyan alkalmazásokról, mint például a Waze, és a környéket kevésbé ismerők pedig inkább tartózkodnak a város elhagyásától. A helyi boltosok megszokták, hogy az emberek rendszeresen betérnek hozzájuk útbaigazításért – csakúgy, mint évtizedekkel ezelőtt volt szokásban, ha az ember nem talált oda valahová. Sokan inkább visszaváltottak az előre feltölthető tömegközlekedési kártyákhoz, illetve a következő járat érkezését mutató kijelzőkkel sem törődnek már a helyiek, lévén azon is téves időközöket látni. Egyes taxiszolgáltatásokról is leszoktak a helyiek, mert a sofőrök eltévedtek, de a taxiórát ketyegni hagyták, miközben bolyongtak. Egyetlen szolgáltatásról nem szoktak le a haifaiak: az ételrendelésről, amelynél az eltelt hónapok alatt megértők és megengedőbbek lettek az emberek a késésekkel szemben.

Egyesek arra a trükkre is rájöttek, hogy bizonyos magasabban fekvő helyeket sosem érintenek a GPS-jelek zavarásai – ezen „hotspotok” helye szájról szájra terjed, és az eltévedő taxisok például rendszeresen igénybe veszik őket, hogy végre odataláljanak az úti céljukhoz – mondta egy 23 éves Wolt-sofőr.

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Megosztás:

weblap4u banner

Népszerű

További hasonló
Related

Az orosz-ukrán háború: Megtévesztési takikák és stratégiai húzások..

Bevezetés Az orosz-ukrán háború, amely 2014-ben kezdődött a Krím annektálásával...

Zelenszkij szerint azért tudtak az oroszok benyomulni Harkivba, mert a Nyugat nem adott Ukrajnának elég fegyvert

Az államfő nehezményezte, hogy Ukrajna partnerei nyolc hónapos szünetet...