Home Főhírek Külföld Iszlám Állam – Horvát lapok: Zágráb reménykedik, hogy a horvát túsz még...

Iszlám Állam – Horvát lapok: Zágráb reménykedik, hogy a horvát túsz még életben van

forrás: MTI

Zágráb reménykedik, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet által Egyiptomban elrabolt és állítólag kivégzett Tomislav Salopek még életben van – közölték horvát lapok csütörtökön.

A Jutarnji List arról cikkezett, hogy az állami vezetés a hivatalos értesítésre vár. A napilap idézi Zoran Milanovic miniszterelnököt, aki azt mondta, “nem adjuk fel”, valamint Kolinda Grabar-Kitarovic államfőt, aki a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy “még mindig van remény”.

hirmagazin_2015-08-13_143147

A zágrábi hatóságok közlése szerint először raboltak el horvát állampolgárt külföldön. Vélhetően ő az első délkelet-európai illetőségű civil, aki az Iszlám Állam áldozatává vált.

A Jutarnji List kommentátora arról írt jegyzetet, hogy Horvátország tagja annak a nemzetközi szövetségnek, amely az Iszlám Állam ellen harcol – habár katonailag nincs jelen a harctereken -, és szerinte az országnak továbbra is küzdenie kell a terrorizmus ellen.

A Vecernji List Vajon van-e még remény? címmel jelentetett meg vezércikket. A lap beszámol a miniszterelnök szerdai rendkívüli sajtótájékoztatójáról, ahol egyebek között azt is elmondta Milanovic, hogy Horvátországban ezután is normális életet kell élni. “Egyesek megpróbálták megtörni az életmódunkat, de ne engedjük, hogy ez sikerüljön nekik, mert az nem vezet jóra” – fogalmazott.

A lap beszámol arról is, hogy Tomislav Salopek családja sem vesztette el a reményt. A túszul ejtett férfi szülei és felesége azonban nem kívánnak a nyilvánosság elé állni. Édesapja csak egyszer szólalt meg a sajtóban, amikor egy videofelvételen arra kérte a terroristákat, hogy hagyják életben a fiát, aki csupán azért utazott az iszlám országba, mert családját akarta eltartani.

Salopek családja napok óta bezárkózott házukba, csak a hozzátartozókat és a barátokat fogadják, akik ha meglátják a kamerákat, eltakarják arcukat – közölte a lap.

Néhány helyi lakos úgy nyilatkozott a cikk írójának, hogy félti a család tagjait, akik sokkos állapotban, nyugtatókkal tudják csak átvészelni ezeket a szörnyű napokat. A szlavóniai Vrpolje falucskában mindenki mélyen meg van döbbenve az eset miatt. “Lehet, hogy megkapták a váltságdíjat és elengedték, még semmi nem biztos, igaz?” – kérdezgetik. Tomislav Salopeket mindenki rendes, dolgos fiatalembernek tartja, aki azért utazott Egyiptomba, hogy családjának megteremtse a betevőt – írta az újság.

Egyes lapok a francia cég felelősségéről is cikkeztek.

A Globus horvát hetilap arról írt, hogy egyre hangosabbak azok a híresztelések, amelyek szerint a francia cég – amelynek alkalmazásában állt Salopek – állítólag megpróbált pénzt spórolni saját emberei biztonságán, annak ellenére, hogy tudta, milyen veszélynek vannak kitéve a munkavállalók a sivatagban való tartózkodásuk alatt.

A lapok abban mind egyetértettek, hogy az Iszlám Állam megpróbál pánikot és félelmet kelteni az emberekben és erre felhasználja a nyugati sajtót és a modern technikát. A különböző horvát sajtóorgánumok ezért kijelentették: nem jelentetik meg az IÁ által közzétett fotókat az állítólagos kivégzésről, és arra kérték a közösségi oldalak felhasználóit, hogy ők se osszák meg azokat.

Az Egyiptomban dolgozó Tomislav Salopeket július 22-én rabolták el dzsihadisták, miközben Kairóból munkába igyekezett. A harmincegy éves, kétgyermekes horvát fiatalember egy kőolaj- és gázlelőhelyek feltárásával foglalkozó francia cég munkatársa volt.

A Sínai-félsziget északi részén tevékenykedő Vilájat Színáa (Sínai Tartomány) fegyveresei egy hete a börtönökben raboskodó “muzulmán nők” szabadon engedését követelték horvát túszuk elengedése fejében, és erre 48 órás határidőt szabtak. Azóta azonban nem jelentkeztek újabb fenyegetéssel vagy követeléssel a nyilvánosság előtt.

A külügyminisztérium adatai szerint jelenleg ötven horvát állampolgár dolgozik Egyiptomban, míg tíz és húsz közé tehető azok száma, akik Irakban vállaltak munkát. A dzsihadisták tevékenysége által szintén érintett Szíriában, Líbiában és Afganisztánban a tárca tudomása szerint nem tartózkodnak horvát állampolgárok.

 

Exit mobile version
Megszakítás