Home Főhírek Vállalkozói szféra Ilyen a robbanás ellen védő magyar találmány – videó

Ilyen a robbanás ellen védő magyar találmány – videó

Épületeket, autókat, tömegközlekedési eszközöket, és így a bennük lévő embereket is képes megvédeni a robbanási energiától egy magyar vállalkozás, az Aluinvent Zrt. új terméke. Az innovációs díjjal is jutalmazott találmány olyan sokszínű, hogy többnyire már eleve vevői kéréshez kapcsolódóan folyik a fejlesztés – mondta Dr. Babcsán Norbert, a cég alelnöke és technológiai igazgatója. 

Ilyen a robbanás ellen védő magyar találmány - videó

Ebből az anyagból készülhet űripari alkatrész, építőipari burkolóelem, könnyű autóalkatrész, ütközőelem, bútor, hangszigetelő kerítés épp úgy, mint robbanásvédelmi panel. Ez utóbbi egy olyan speciális alumíniumhab, amely elnyeli a robbanási energiát, így az emberéletek mellett a nagy értékű infrastruktúra védelmére is alkalmas lehet.

A kutatók szerint, ha a jövőben a betonépületeket aluhabbal vonnák be, az elnyelhetné az esetleges robbanások lökéshullámait, így az épületek nem sérülnének. Ezt bizonyítja a cég által létrehozott robbanásvédelmi panel prototípus, amelyet nemcsak a kiemelt védelmi létesítmények – bankok, stadionok, nagykövetségek, közintézmények – borítására lehetne alkalmazni, hanem például tömegközlekedési és páncélozott személyvédelmi járművek robbanás elleni védelmére is.

A védelmi iparban még nem értek véget az aluhab felhasználási lehetőségei, az Aluinvent ugyanis már golyó-és repeszálló aluhab-magú szendvicsanyagok fejlesztésén is dolgozik.

A kimagasló piaci igényekre való tekintettel az Aluinvent Zrt. jelenleg egy évi ezer tonna kapacitású üzemet épít. A gyártóüzem a Norvég Finanszírozási Mechanizmus Zöld ipari innováció (HU09) program „Innovatív világszínvonalú környezetbarát alumíniumhab termék gyártása és újrahasznosítási technológiájának fejlesztése” című projekt keretében valósul meg (azonosítószám: HU09-0075-A2-2013). A Norvég Alapok 369 781 208 forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a projekt megvalósításához.

forrás: profit7.hu

Exit mobile version