Home Szabadidő Bulvár Így nyúlta le a TV2 az RTL Klub legmenőbb arcait: Íme, a...

Így nyúlta le a TV2 az RTL Klub legmenőbb arcait: Íme, a legmeglepőbb tévés átigazolások

Az évek során többen is konkurens csatornához szerződtek át /Fotó: Blikk

Mint ahogyan azt a Blikk is megírta meglepő fordulatot vett Lékai-Kiss Ramóna karrierje, ugyanis a színésznő már 2002 óta, azaz 18 éve a RTL Klub csatornáján volt látható, azonban most kiderült, hogy a színésznő-műsorvezető átigazolt a TV2 csatornájához, ahol a Dancing with the Stars produkciónak lesz a háziasszonya, Stohl András oldalán.

Ramóna 17 éves korában került be a csatorna napi sorozatába, a Barátok köztbe, ahol aztán 16 éven keresztül alakította Szentmihályi Zsófiát. Miután Rami, a rajongók hatalmas megdöbbenésére ott hagyta a szériát, az X-Faktor háziasszonya lett, ahol aztán a hetedik, nyolcadik és kilencedik évadot is vitte. Mindeközben pedig 2017-től a Reggeli műsorvezetőjeként is láthattuk, sőt szintén ebben az éven a Celeb vagyok, ments ki innen! műsorát is ő vezette.

Az RTL Klub további produkcióiban is szerepelt, hiszen láthattuk versenyezni a Konyhafőnök VIP-ben, de versenyzőként feltűnt még 2008-ban a Szombat esti láz című táncos műsorban, ahol a harmadik helyig jutott. Érdekesség, hogy a TV2-es átigazolása során, éppen egy táncos műsor, a Dancing with the Stars háziasszonyaként láthatjuk viszont. Ramóna mindezeken felül szerepet kapott az RTL saját gyártású sorozatában, a Drága örökösökben is.

Lékai-Kiss Ramóna 16 éven át szerepelt az RTL napi sorozatában, a Barátok köztben – Most a TV2 új műsorának háziasszonya lesz /Fotó: Ras-archív

Azonban nem Lékai-Kiss Ramóna az egyetlen, aki konkurens csatornáról igazol át a TV2 stábjához. Cikkünkben sorra vesszük az utóbbi évek legmeglepőbb váltásait.

magyar gyerekek angolul beszélgetnek a világ legkülönlegesebb snack jeit kóstolgatva

Stohl András

Az egyik legnagyobb meglepetést kétségkívül Stohl András okozta, aki színészi aktív karrierje mellett hosszú éveken át az RTL Klub különböző műsorait vezette. 2002-2004-ig a Való Világ házigazdája volt, majd több éves szünet után 2010-ben ismét a reality műsorvezetőjeként láthattuk. Ezek mellett azonban ő vezette a Survivor első két szériáját, A Csillag születik 2007-es, illetve 2009-es etapját, a Reggeli műsorvezetője pedig 10 éven át volt. Szintén érdekesség, hogy Buci volt az RTL-en futó Szombat esti láz első két évadának műsorvezetője is, ami nagyon hasonló tematikáját tekintve, mint a Dancing with the Stars, melynek szintén Stohl lesz a házigazdája. Stohl András mindezek után 2017-ben igazolt át a konkurenciához, ahol is két évadon át ült a Sztárban Sztár műsorában az ítészek között. Majd megkapta A Piramis című műsort, vezette a Bank elnevezésű kvízműsort, szerepelt versenyzőként a MasterChef VIP-ben, most pedig Lékai-Kiss Ramónával az oldalán viszik majd a Dancing with the Stars szuperprodukciót.

Stohl András hosszú évek után 2017-ben igazolt a TV2-höz /Fotó: Ras-archív

Ördög Nóra

Ördög Nóra a karrierjét az RTL Klubnál kezdte még 2001-ben gyakornokként, majd szép lassan felküzdötte magát a ranglétrán. Vezette a Kölyökklubot, a Reggelit, szerkesztőként részt vett a Mónika-show munkálataiban, 2006, 2008 és 2013-ban vezette a Szombat esti láz című táncos műsort, 2007-2012-ig a Csillag születik háziasszonya volt, majd pedig 2010-2012-ig az X-Faktort vezette. Ezt követően 2014-ben igazolt át a TV2-höz, ahol szintén egy tehetségkutatót a Rising Start vezette, két évadon át. Ezután a legkölönfélébb produkciókban láthattuk, úgy mint az Ének iskolája, a Star Academy, az Ázsia Expressz, a MasterChefVIP, most pedig a csatorna új produkciójának – a Dancing with the Starsnak – a zsűritagjaként köszönthetjük újra.

Ördög Nóra 2001-ben kezdte gyakornokként a karrierjét 2001-ben, 13 év után ment át a TV2-höz /Fotó: Ras-archív

Liptai Claudia

Liptai Claudia karrierje annak idején az RTL Klubon kezdődött, ahol először a Csííz című műsorban láthattuk, ezt követően szerepelt a Pasik! című sorozatban, majd 2001-ben debütált műsorvezetőként a Találkozások elnevezésű műsorban. Ezután – mindenki nagy meglepetésére – átszerződött a TV2-höz, ahol 2001-ben kezdte el vezetni a Claudia Show-t. 17 évig volt a csatornánál, ahol többek között vezette, Big Brothert, a Megasztárt, A Nagy Duettet és ült a Sztárban Sztár zsűrijében is. 2018 decemberében azonban úgy döntött távozik a csatornától. Elmondása szerint a döntésnek több oka is volt, főként kisfia, Marci, aki mellett már nem tudott olyan kötöttségeket és feladatokat elvállalni, mint amiket a tévés szakma megkövetel, illetve arra is rájött, hogy a maga ura akar lenni, úgy mint a férje Pataki Ádám. Liptai azonban 20 év után visszatért oda, ahol a karrierje indult, ugyanis feltűnt az RTL Klub saját gyártású sorozatában, A Tanárban.

Liptai Claudia is az RTL-en kezdte a pályáját, majd átment a TV2-re, azonban 18 év után visszatért az anyacsatornájához /Fotó: Ras-archív

Majka

Majka, azaz Majoros Péter, az ózdi hős, annak idején a Való Világ első szériájában tűnt fel, majd ezt követően műsorvezetőként, színészként és rapperként folytatta a karrierjét. Majkát a reality után először 2004-ben a Cool TV alkalmazta műsorvezetőként, majd 2006-ban csatlakozott a Danubius Csili stábjához, ahonnan 2007-ben távozott. Ezután 2007-től 2008 végéig a Viasat3 műsorvezetője volt, majd 2010-ben szerződött a TV2-höz, ahol azóta is dolgozik. Először az Ezek megőrültek! című műsort vezette Rákóczi Ferivel, majd 2011-ben és 2016-ban A nagy duettet Liptai Clauval, 2013-tól a Sztárban Sztár egyik zsűritagja volt, 2014-ben és 2015-ben a Rising Start vezette Ördög Nórával, 2016-ban pedig a Star Academyt vezették szintén együtt. Tillával közös műsora pedig a Bezár a bazár.

Majka az RTL-en futó Való Világ első szériájában tűnt fel, majd 2010-ben került a konkurenciához /Fotó: Pozsonyi Zita

Friderikusz Sándor

Friderikusz Sándor sem maradhatott ki ebből a körtáncból: ő még 1998-ban igazolt az MTV-s éveit követően az RTL Klubhoz, majd a TV2-höz tért át. Persze ebből hatalmas botrány is kerekedett, peres ügy is lett belőle.

„A pereskedés legelején 320 milliót követelt tőlem az RTL Klub mint elmaradt hasznot plusz kártérítést, ami tényleg a vicc kategóriájába illett. Ezt az összeget aztán maguk szállították le 240 millióra, nyilván, mert belátták, hogy ezt a magas követelést képtelenek lesznek bizonyítani. Jogerősen – úgy emlékszem – 220 millió forintot ítélt meg az RTL Klubnak a Fővárosi Ítélőtábla anélkül, hogy az ügyet előadó bírónak bármiféle fogalma lett volna a televíziós és reklámiparról, sőt magáról a tényállásról is” – mesélte az korábban az Origónak a tévés.

Friderikusz Sándor TV2-höz való igazolásából nagy botrány is let /Fotó: RAS-archívum

Szőke Zoltán

Az idei év nagy tévés átigazolásának képzeletbeli díját egyértelműen Szőke Zoltán, a Barátok közt egykori Berényi Mikije zsebelte be. A színész ugyanis hosszú évek után hagyta maga mögött a rossz fiús szerepet, majd csavarként az RTL-ről átpártolt a TV2-höz, ahol a Nicsak, ki vagyok? jelmezes műsorban tért vissza. A színész legutóbb az Egyszer volt Budán Bödör Gáspár napi sorozatában tűnt fel.

Szőke Zoltán az RTL napi sorozatával, a Barátok közttel lett országosan ismert, hosszú évek után hagyta ott a csatornát és tűnt fel a TV2-n /Fotó: RAS archívum

Alekosz

Alekosz szintén az RTL Klub realityjének, a Való Világnak hála lett országosan ismert, ám nem sokkal azután, hogy kiszabadult a luxusbörtönből átszerződött a TV2-höz. Ez azonban a konkurens csatornánál kiverte a biztosítékot, ugyanis az egykori villalakónak még élő szerződése volt az RTL-el, amikor úgy döntött, hogy édesanyjával együtt beköltözik az ÖsszeEsküvők rezidenciájára.

Alekosz, amikor átigazolt a TV2-höz még szerződésben állt a RTL Klubbal, hatalmas botrányba is kerekedett az ügyből /Fotó: Varga Imre

Gönczi Gábor

Gönczi Gábor 2016-ban dobta le a bombát, hogy több mint 18 év után távozik az RTL-től és a TV2-vel köt szerződést. Korábban erről a Blikk is beszámolt, úgy tudni Gönczi korábbi munkaadóját derült égből villámcsapásként érte a hír, miszerint távozik tőlük a műsorvezető. Olyannyira, hogy hirtelen Gönczi pótlásáról sem tudtak gondoskodni, így a tévésnek le kellett dolgoznia a felmondási idejét is.

Gönczi Gábor 18 év után hagyta ott az RTL-t és lett a TV2 híradósa /Fotó: BLikk

A TV2-től is igazoltak az RTL-hez

Persze a celebvilágban nem csak az RTL-től távoztak többen a TV2-höz, hanem fordítva is, ugyanis az elmúlt évek talán egyik legnagyobb meglepetése az volt, amikor a Szabó Zsófi, a TV2-n futó Jóban Rosszban egykori sztárja bejelentette, hogy a RTL-en folytatja tovább a karrierjét.

Szabó Zsófi a TV2 napi sorozatában, a Jóban Rosszbanban szerepelt, 2014 óta viszont az RTL-en vezet műsort /Fotó: Ras-archív

Zsófi 2014 óta van már a csatornánál, jelenleg a Reggeli műsorvezetője.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu
Fotó: Blikk
Exit mobile version