Home Szabadidő Bulvár Igazi paradicsom! Elképesztő helyen karácsonyoznak Berki Krisztiánék: ide utaztak a szerelmesek –...

Igazi paradicsom! Elképesztő helyen karácsonyoznak Berki Krisztiánék: ide utaztak a szerelmesek – fotók

Berki Krisztián és felesége, Mazsi /Fotó: RAS-archívum

Különleges helyen töltik az ünnepeket Berki Krisztiánék.

A Blikk is megírta, hogy pár nappal ezelőtt Berki Krisztián és párja a budapesti repülőtérről jelentkezett be az Instagramon, ám az a bejegyzésből akkor még nem derült ki, hogy hová utaznak.

Azóta egy csomó kép felkerült a közösségi oldalaikra, és mi tagadást, paradicsomi helyről jelentkeztek be. Bár azt egyik bejegyzésükben sem árulták el, hogy pontosan hol vannak, annyit viszont igen, hogy nem először járnak ezen a helyen. Mazsi az egyik Instasztoriában a Velvet szerint azt mondta:

„Két évvel ezelőtt, amikor itt voltunk, minden nap sírtam, és most is annyira hálás vagyok, hogy sikerült ide eljutnunk.”

A portál azt írja, két évvel ezelőtt a pár Floridában időzött, majd a Bahamákra utaztak, így a fotók alapján valószínűsíthető, hogy most is a Bahamákon telelnek. Berki Krisztián egyébként is utalt rá, hogy egy szigeten vannak.

Bárhogyan is, egy biztos: arrafelé nyoma sincs a hidegnek – Mazsit egy karácsonyi mintával díszített aprócska bikiniben láthatjuk a képeken, és hát a tenger sem hiányzik egyetlen fotóról sem. Úgy tűnik, nagyon élvezik ezt a kis kiruccanást.

opera pillanatfelvétel 2022 05 28 143645 www.bmbah.hu

Mutatunk pár képet:

https://www.instagram.com/p/CJOPeavh0ze/?utm_source=ig_embed

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version