Home Főhírek Belföldi hírek Húszmilliárd forinttal támogatja a kormány bölcsődei férőhelyek létrehozását (A cikk videót tartalmaz)

Húszmilliárd forinttal támogatja a kormány bölcsődei férőhelyek létrehozását (A cikk videót tartalmaz)

Az idén 20 milliárd forinttal támogatja a kormány új bölcsődei férőhelyek létrehozását, az összegből 3-4 ezer új hely jöhet létre – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin közölte, a 20 milliárd forintos keretösszegre háromféle pályázaton keresztül jelentkezhetnek majd önkormányzatok, valamint egyházi és civil fenntartók.

A Pest megyére koncentráló 4,5 milliárd forintos, hazai forrású kiírás már megjelent, a pályázatokat szeptember 10-től nyújthatják be az önkormányzatok – mondta az államtitkár.

A részletekről szólva közölte, hagyományos bölcsőde építése vagy bővítése esetén 60 és 400 millió, meglévő önkormányzati ingatlan férőhelybővítése érdekében végzendő átalakításra 10 és 100 millió forint közötti összeget lehet igényelni. Mini bölcsőde építésére, bővítésére, illetve meglévő ingatlan átalakítására 3 és 50 millió forintra lehet pályázni.

Novák Katalin ismertetése szerint várhatóan még a nyáron megjelenik egy másik, szintén haza forrású, 4,5 milliárd forint keretösszegű pályázati kiírás, amelyre az egész országból jelentkezhetnek önkormányzatok új bölcsőde vagy mini bölcsőde létrehozására.

Szeptemberben félmilliárd forint keretösszegre jelentkezhetnek egyházi vagy civil fenntartók családi bölcsőde, valamint a közép-magyarországi régióban munkahelyi bölcsődék létrehozására – tette hozzá az államtitkár.

További 10 milliárd forintos keretből a területi operatív programok átcsoportosításával valósulnak meg bővítések az ország középső részén kívül eső térségekben – ismertette Novák Katalin.

A kormány folyamatosan bővíti a bölcsődei hálózatot, mert úgy véli, a fejlett bölcsődei rendszer hozzájárulhat ahhoz, hogy bátrabban alapítsanak családot a fiatalok – hangoztatta az államtitkár.

Novák Katalin emlékeztetett, hogy 2017-ben átalakították és rugalmasabbá tették a rendszert, előírták ugyanis: minden olyan településen gondoskodni kell bölcsődei ellátásról, ahol negyvennél több három év alatti gyermek él, vagy van legalább öt olyan gyerek, akinek a szülei igénylik ezt az ellátást. Azóta már négyféle ellátástípus közül választhatnak a szülők: a hagyományos mellett mini, családi és munkahelyi bölcsődék is létrejöttek – tette hozzá.

Az államtitkár elmondta azt is, 2010-ben még csak 32 516 bölcsődei férőhely volt, ez a szám mostanra 48 ezerre emelkedett, a cél pedig az, hogy 2020-ra 60 ezer hely legyen az országban.

Hozzátette, hogy az elmúlt években jelentősen emelték a bölcsődében dolgozók fizetését és az intézmények finanszírozását is, a jövő évi költségvetésben például az idei összeg két és félszerese áll rendelkezésre.

Forrás: MTI, kormany.hu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version