Home Főhírek Gazdaság Horrorösszegeket kérnek a munkavállalók a Balatonon, de még így is emberhiány van

Horrorösszegeket kérnek a munkavállalók a Balatonon, de még így is emberhiány van

Elképesztő összegekért hajlandók a magyarok a Balatonon dolgozni/ Fotó: Ringier-Archív

A balatoni vendéglátósok megosztották, hogy milyen reményekkel kezdtek neki a nyári szezonnak, arról is szót ejtettek, hogy manapság mennyi pénzért vállalnak munkát az emberek a tóparton.

Partizán műsorában beszélgetett nemrég négy balatoni vendéglátós arról, hogy valójában mit is várnak az idei nyártól. Elmondásuk szerint már a kistermelőktől való vásárlás is nehézséget okoz, sokkal egyszerűbb egy nagy üzletlánctól megrendelni a termékeket. Emellett pedig azt is tapasztalják, hogy már egyre kevesebb ember akar dolgozni a Balatonon.

 Aki dolgozni akar itt a Balatonon abban a három hónapban, abból nagy a hiány – jegyezte meg Nánási Pál, aki feleségével Ördög Nórával 2020 óta három boltot és egyben vendéglátóhelyet is nyitott a Balatonon.

A balatoni munkaadók már nem a budapesti vendéglátóiparral versenyeznek, hanem leginkább az osztrákkal. A tóparton tehát már-már kénytelenek ugyanannyi pénzt fizetni a munkavállalóknak, mint külföldön. Ám a hatalmas összegeket csak a nyári hónapokban képeseket odaadni a vendéglátósok, ha egyáltalán megengedhetik maguknak.

 Ha számszerűsítenem kéne, akkor szerintem 2500 forint óránként nettóban, azt már muszáj odaadnod  nyilatkozta a műsorban ifj. Huszár Zoltán az örvényesi Huszár Vendéglő menedzsere. Hozzátette, hogy emellett pedig fontos tényező a szállás adása is.

Ha kiszámoljuk a 2500 forintos órabért nyolc óra esetén, akkor az egy hónap alatt már meghaladja a 400 ezer forintos keresetet. A vendéglátósok esetében azonban inkább a 14 órával lehet számolni, tehát az imént kiszámolt összeg dupláját is megkereshetik a Balatonon.

A vendéglátósok szerint a régi standard, hogy három- négy hónap munkával egy egész évet ki lehet húzni, mára már teljesen eltűnt. Ennek pedig az egyik oka az árak emelkedése, amely a Balaton területén is megfigyelhető.

 38 százalékos infláció van az élelmiszerekre, mi meg körülbelül 15-20 százalékot emelünk az étlapon, annyit merünk. Én, amikor először emeltünk árat, majdnem elsírtam magam. Nem akarom, hogy a vendégeim ne jussanak hozzá széles körben azokhoz a dolgokhoz, amit adunk  vallotta be Bartók Marci, a balatonfüredi Vasüzlet étterem szakácsa hangsúlyozva, hogy jó lenne valamilyen beavatkozás a kormány által.

 Nem tudunk annyit emelni az étlapon az árakon, mint amennyire megemelkedtek a költségeink. Eleve ott elszenvedünk egy veszteséget az előző évekhez képest – fogalmazta meg Marczell Csilla, a balatonfüredi Hatlépcsős étterem vezetője.

opera pillanatfelvétel 2022 05 28 143645 www.bmbah.hu

Egységesen pedig arra jutottak, hogyolyan nem lesz, hogy idén nem lesz elég vendég, de biztosan lesznek olyanok, akik hiába vágynak a Balatonra, nem engedhetik meg maguknak.

Forrás

Hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version