12.5 C
Budapest
2022. október. 2. vasárnap

Hátborzongató jóslat: pusztító üstökös fogja jelezni Jézus második eljövetelét

Dátum:

Megosztás:

A teológus szerint az emberiségnek három kínkeserves évet kell túlélnie majd a végítélet órája előtt.

Jézus Krisztus második eljövetelét egy hatalmas üstökös Földbe csapódása fogja jelezni – állítja egy teológus.

David S. Heeren bestseller író, aki már 17 népszerű, a nagyáruházakban kapható könyvet írt, a Daily Starnak adott interjújában mesélt a merész jóslatáról.

A tudós közel 20 éve tanulmányozza a végidők eseményeit, de legújabb könyve az eddigi legvilágosabb előrejelzést tartalmazza arról, hogy szerinte miként fog kinézni az apokalipszis.

Heeren úr meggyőződése szerint, egy hatalmas égi esemény, egy óriási üstökös becsapódása a Földbe fogja jelezni a végítélet óráját.

„Az üstökös Jézus visszajövetelének jele, és szerintem a bizonyítékok egyszerűen elsöprőek. Nagyon sok különböző bizonyíték van erre a Bibliában. A NASA pedig azt mondta, hogy semmit sem tehetünk az üstökösök ellen. Tudják, mit tehetnek egy aszteroida ellen, de az üstökösök annyira halálosak, hogy semmit sem tehetnek” – kezdte teljes meggyőződéssel a tudós.

 

 

Heeren úr szerint miután becsapódik az üstökös a bolygónkba, még hosszú évekig fog az emberiség nyomorúságban élni, mielőtt Jézus visszatérne.

„Ez valójában üldöztetés lesz, tehát még rosszabb, mint ahogy hangzik. De a keresztényeknek nem kell aggódniuk a kozmikus káosz miatt. A küzdelem három rettenetesen nehéz év lesz, de csak ennyi” – tette hozzá.

Azonban nemcsak David S. Heeren teológus jósolta meg előre a hamarosan bekövetkező világvégét. A múlt hónapban Paul Begley prédikátor azt állította, hogy a vulkánok veszélyeiről szóló új tudományos jelentés szerint a bibliai világvége-előrejelzések valóra válhatnak.

És ha ez még nem lenne elég, a rettegett jelképes világvége óra 100 másodperccel éjfél előtt áll.

Forrás: Ripost / Hirmagazin.eu

/ Képünk illusztráció!
Fotó: Pixabay

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Szívszorító: egy háromgyerekes családapával végzett a kidőlt fa Ajkán – A barátai elégtételt követelnek

A hatóságok minden erejükkel próbáltak küzdeni érte, de végül nem tudták megmenteni annak a családapának az életét, akire...

Az ukránok egy európai uniós országot fenyegetnek

Írásban nyilatkozott a Die Weltnek a távozó ukrán nagykövet, Andrij Melnyk. A berlini nagykövet korábban már több botrányt is...

A bírósághoz fordulnak a Kölcsey Ferenc Gimnázium kirúgott pedagógusai – videó

Törley Katalin és Palya Tamás is azon tanárok közé tartozik, akiket pénteken váratlanul elbocsátottak a fővárosi Kölcsey Ferenc...

Elhunyt a 31 éve elrabolt Farkas Helga édesapja

Hosszas betegség után elhunyt Farkas Imre, az 1991. június 27-én Szeged és Orosháza közötti autóúton elrabolt gimnazista lány...