Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Hátborzongató: az éjszaka leple alatt rabolták ki a magyar mulatóst, miközben épp...

Hátborzongató: az éjszaka leple alatt rabolták ki a magyar mulatóst, miközben épp az ágyában aludt – nagyon megviselték a történtek

Ferryéktől pénzt emeltek el és a közeli stúdiójából is elloptak hangszereket,valamint egy laptopot is

Budapest — A betörők éjszaka surrantak be a mulatóssztár lakásába, amíg Sihell Ferry (46) és felesége néhány ajtóval odébb aludt.

A nyomozók szerint szerencse, hogy az énekes nem ébredt fel és zavarta meg a betolakodókat.

– Ki tudja, mire voltak felkészülve, akár bánthattak is volna, ha rájuk nyitok. Bár átaludtuk az egészet, így is nagyon megviselnek a történtek – árulta el a Vasárnapi Blikknek a Muzsika Tv sztárja, akinek több hangszerét és a laptopját is meglovasították a tolvajok.

– Igaz, a kár milliós tétel, vittek el pénzt, gitárokat, de mindez eltörpül a legnagyobb veszteség mellett. Augusztusban lesz négy éve, hogy édesanyámat elvesztettem, a róla készült utolsó fényképek és videók mind azon az ütött-kopott laptopon voltak, amit elloptak – tette hozzá a mulatószenész.

Ebbe a házba törtek be,amíg Sihell Ferry és a családja pihent

A Sihell családot nagyon megviselték a történtek, bár a lakásuk és a közvetlenül mellettük lévő stúdió biztonsági rendszere is meg lett duplázva, a mai napig nem tudtak megnyugodni. Bár a budapesti bérlakást megtartották, vidékre költöztek.

– Most inkább kétlaki életet élünk, Bogács és Budapest között ingázunk, de főként vidéken vagyunk. A betörés óta megszűnt a biztonságérzetem, hetekig be se tudtam tenni a lábam az otthonukba. Most állandóan a telefonomat nézem, amin a biztonsági kamera képét tudom figyelni. Sok a rács a lakáson, olyan, mintha egy börtönben élnénk. Borzasztó ez az érzés, átgázoltak a személyes szféránkon, nem is tudom, hogy ezt fel lehet-e dolgozni. Később biztos enyhül majd a félelem, de még a hatása alatt vagyunk – ismerte el Ferry.

A nyomozás zajlik az ügyben, de nem sok jóval kecsegtetnek a statisztikák.

– A rendőrök szerint nő a betörések száma, a tolvajok pedig egyre merészebbek. Nem bízom abban, hogy a hangszereket újra látom, a laptopról pedig biztos letöröltek már mindent. Talán a bátyám átmentette édesanyánk felvételeit a saját gépére, de még nem volt időm megnézni – kesergett Sihell.

Fogadót nyitottak vidéken

Nemcsak maguknak vásároltak házat Bogácson, hanem be is fektettek egy fogadóba.

– Gyönyörű a környék és nagyon tiszta a levegő. Közel van Eger és Mezőkövesd, rengeteg turista jár ide, a vendégházak tömve, így mi is nyitottunk egyet. Szeretjük a vidéki életet, jól érezzük magunkat – mondta el Ferry.

blikk
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version