Home Főhírek Gazdaság Hárommilliárd forintot költ az állam a hátrányos helyzetű gyermekek nyári étkeztetésére

Hárommilliárd forintot költ az állam a hátrányos helyzetű gyermekek nyári étkeztetésére

2015 05 04 064759
Forrás: MTI | 2015. 05. 03. 21:37:20

A kormány döntése nyomán az idén 3 milliárd forint használható fel hátrányos helyzetű gyermekek nyári étkeztetésére – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára vasárnap este az M1 aktuális csatorna műsorában.
Czibere Károly elmondta, az összeg 400 millió forinttal haladja meg a múlt évi keretet és a tárca úgy számol, hogy a tavalyi 120 ezerrel szemben az idén 135 ezer gyermek étkeztetését teszi lehetővé.

A támogatás elnyerésére május 7-ig pályázhatnak az önkormányzatok, a döntés június elején születik meg a források kiosztásáról – tette hozzá.

A politikus elmondta, a feltételek szerint olyan gyerekek részesülhetnek az étkeztetésben, akik rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülnek, illetve többlettámogatást biztosítanak a hátrányos helyzetű térségekben működő települések számára.
Czibere Károly kifejezte reményét, hogy az erre szolgáló keret bővülése nyomán a múlt évi 1270-hez képest az idén nőni fog a pályázó települések száma is.

Budapest, 2014. június 12. Ebédelnek az Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola egyik első osztályának tanulói 2014. június 12-én, az iskolájukban a közétkeztetésről tartott sajtótájékoztató napján. MTI Fotó: Illyés Tibor MTI Fotó: Illyés Tibor

Annál is inkább, mert a pályázatok elbírálásánál előnyként értékelik, ha helyi erőforrásokat hasznosítanak az önkormányzatok a program végrehajtásához. A helyi munkaerő foglalkoztatása, a helyben megtermelt áruk hasznosítása pedig hozzájárulhat egy-egy település gazdaságának fellendítéséhez is – tette hozzá az államtitkár.

Exit mobile version
Megszakítás