Home Életmód Életmód hírek Hajrá, siket sportolók! – közlemény tegnap, a magyar siketsport napján

Hajrá, siket sportolók! – közlemény tegnap, a magyar siketsport napján

deafchesshun.com

Az idei évben világszerte egyedülálló kezdeményezésként, először ünnepelhették meg hazánkban június 2-án, a Siketek Sportklub 1912-es alapításának évfordulóján előtt tisztelegve a magyar siketsport napját.

deafchesshun.com

A tavalyi esztendőben a Magyar Országgyűlés egyhangúlag, ötpárti egyetértéssel fogadta el az erről szóló határozatot. A kezdeményezést elismerő szavakkal méltatták a Siketek Világszövetségének 2017-es, Budapesten megtartott kongresszusán is.

Hazánkban több mint 60.000 siket ember él, akik számára egyenlő feltételeket kell biztosítanunk a mindennapi életben, így a sport területén is.

Büszkék vagyunk arra, hogy a legelső siketlimpia, az 1924-es párizsi verseny óta mindig volt magyar résztvevője a megmérettetésnek. Mára a Magyar Hallássérültek Sportszövetségének keretei között és azon kívül 20 sportágban több száz versenysportoló es több ezer szabadidő-sportoló versenyzik.

Örömteli, hogy a hazai siket sportélet saját bázissal rendelkezik: a SINOSZ Sportcentrum, a nyolcvanas évek óta szolgálja a siket sportolókat. Ez a központ az állami támogatás mellett a siket sportolók összefogásával épült meg. Azóta ez a bázis stabil és érdemi segítséget jelent a siketlimpikonjaink számára. Ez kiemelten fontos lehet a 2019-ben megrendezésre kerülő Téli Siketlimpián induló sportolóink számára is.

Magyarországon megbecsülik, támogatják a sportot és a sportolókat egyaránt.

A siket sportolóink sikeresek és eredményesek, és a jövőben is tenni fogunk azért, hogy egyre jobb feltételek között készülhessenek. Nemrég férfi és női curling válogatottunk EB-bronzérmes lett, Földi Bence szinten EB-bronzérmet szerzett a mountainbike EB-n, emellett jelenleg is zajlanak a Bowling EB küzdelmei is.

Köszönjük a siket sportolókkal foglalkozó szervezetek, szakemberek és edzők munkáját!

Nyitrai Zsolt
miniszterelnöki megbízott

dr. Kósa Ádám
európai parlamenti képviselő
a Magyar Hallássérültek Sportszövetsége alelnöke

dr. Tapolczai Gergely
országgyűlési képviselő
a Magyar Hallássérültek Sportszövetsége elnöke

Forrás: Kormányzati Tájékoztatási Központ

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version