17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekHagyomány és innováció is díjat ért a Pékszövetség idei kenyérversenyén

Hagyomány és innováció is díjat ért a Pékszövetség idei kenyérversenyén

Idén egy hajdúsági házikenyér lett a Szent István-napi kenyér – jelentette be Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke.

Hagyomány és innováció is díjat ért a Pékszövetség idei kenyérversenyén

Az idén több mint 50 pékség nevezett – mondta az InfoRádiónak Septe József, az idén 30 éves Magyar Pékszövetség elnöke a XI. termékverseny díjátadója után. A Szent István-napi kenyér kategóriáját a Hajdúsági házi kenyérrel Fülöp Zsolt és a balmazújvárosi Balmaz-Sütöde Kft. nyerte el. Ez egy kovászos technológiával készülő, természetes alapanyagot tartalmazó, adalékanyagmentes kenyér.

„A díjat a nagyon alapos munka hozta meg a pékségnek, mivel nagyon alaposan, hosszan érlelve készítették a kovászt, precízen dagasztották, munkálták és sütötték ki a kenyeret, utóbbi azt eredményezte, hogy aranysárga színű, vastag héjú kenyér készült” – mondta az elnök. Ebben a kategóriában a második lett a nyíregyházi Vela Kft. Kárpátok kenyere, harmadik lett a budapesti Szega Camembert Kft. Magyariak kenyere.

„Az idén kétfordulós zsűrizés volt, a benevezett 54 termékből a második fordulóba 15 jutott be, és nehéz dolga volt a zsűrinek, mivel minden termék jó minőségű volt, odafigyeléssel, gondos kezek munkájával készült” – mondta az elnök.

A Pékszövetség idén egy új kategóriában is díjazta a kenyereket, gyógynövények használatát írta elő, mert jótékony étrendi hatásuk van. Az innovatív kategóriában a rozmaringos-burgonyás cipóval a Hel Pékség lett a díjazott, második helyezett a szigetszentmiklósi Gere István Sütödéje Kft. paradicsomos kenyérkéje, harmadik a budapesti Szega Camembert Kft. illatos rozskenyere lett.

Nyitókép: Pixabay

Kapcsolódó hang

Szent István-napi kenyér
Forrás: Infostart.hu / Hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem