A UFC-legenda Conor McGregor felszólította Írország népét, hogy fogjanak össze, és tegyenek róla, hogy a három kisgyermek és két másik felnőtt csütörtöki megkéselése soha ne ismétlődhessen meg — írja a Breitbart News.

Egy ötéves kislány továbbra is kritikus állapotban van egy dublini kórházban, egy tanársegéd pedig súlyos állapotban fekszik a tömeges késelés után — jelentette a Breitbart News.

McGregor az X — korábbi nevén Twitter — közösségi médián keresztül adott hangot haragjának a késelés miatt. Előbb azt írta ki:

Írország, háborúban állunk!

majd azt üzente követőinek, hogy

nem veszítünk el több nőt és gyereket olyan elmebeteg emberek miatt, akiknek eleve nem is kellene Írországban lenniük. 

Videó

Egy másik kislányt, aki hat éves, továbbra is kevésbé súlyos sérülésekkel kezelnek, egy harmadik gyermeket pedig az éjszaka folyamán már hazaengedtek.

A feltételezett támadót, akit szemtanúk fogtak el és vertek meg, továbbra is súlyos állapotban ápolják és tartják fogva egy kórházban. Egyelőre nem sikerült azonosítani, és a rendőrség nem zárta ki azt a lehetőséget sem, hogy terrorcselekményről van szó. A közösségi médiában megjelent hírek szerint a férfi algériai volt, de ezt az ír rendőrség – a nyugati szokásokhoz híven – titkolja. 

Az emberek a támadást követő órákban Dublin utcáira vonultak. A rendőrség 34 embert tartóztatott le az éjszaka folyamán, miután 500 ember támadt meg üzleteket, gyújtott fel járműveket és fordult a sisakkal és pajzzsal felszerelkezett tömegoszlató rohamrendőrök ellen.

Az ír kormány szélsőjobboldalinak minősítette a tiltakozásokat. McGregor erre is reagált:

Az egyik legszörnyűbb bűn, amelyet ez a nemzet valaha látott, ha nem foglalkozunk azzal, hogy ezek a szomorú esetek mit üzennek. Egy háborúban semmi vagy. Nem hátrálunk meg, csak bemelegítünk. Nem hátrálunk meg mindaddig, amíg valódi változást nem hajtanak végre nemzetünk biztonsága érdekében.

Forrás

HIRMAGAZIN ONLINE MÉDIA