Home Életmód Életmód hírek Gyurcsányné mondhatta ki a végső szót férjének lemondásával kapcsolatban

Gyurcsányné mondhatta ki a végső szót férjének lemondásával kapcsolatban

Budapest, 2013. október 12. Az újra megválasztott, a pártot eddig is vezető Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció (DK) budapesti tisztújító kongresszusán, a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban 2013. október 12-én. Jobbra Molnár Csaba alelnök. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Érdekes dolgok derültek ki a Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki bukását és annak körülményeit feldolgozó könyvből.

A 168 Óra által nyilvánosságra hozott részletekből az derülhetett ki, hogy Gyurcsányné mondta ki a végső szót férjének lemondásával kapcsolatban egy tokaji titkos találkozót követően. Ki is hordja akkor azt a bizonyos kabátot?

Február vége felé derült ki, hogy Gyurcsány Ferenc felesége lett a Demokratikus Koalíció európai parlamenti listavezetője, aki azóta gőzerővel mantrázza az Európai Egyesült Államok szükségességét. Kampányának részeként a napokban jelentek meg részletek a 168 Órában a „Frontsebészet – A köztársaság utolsó kormánya” című könyvből. A kötet nyilvánosságra hozott részei a Gyurcsány Ferenc lemondása előtti időszakot dolgozta fel, amelyből kiderült, hogy a bukott szocialista kormányfő távozása egy titkos tokaji találkozón dőlhetett el. A kétnapos megbeszélést Ficsor Ádám, Gyurcsány akkori kabinetfőnöke szervezte egy kisebb tokaji szállóba a bizalmi válságban lévő miniszterelnök szűkebb csapatának. A könyv szerint tizenhatan lehettek jelen: Ficsor mellett Keszthelyi András miniszterelnöki főtanácsadó, Daróczi Dávid kormányszóvivő, Gréczy Zsoltkommunikációs főtanácsadó, Gál J. Zoltán volt kabinetfőnök, Szigetvári Viktor, valamint Gyurcsány felesége, Dobrev Klárakapott meghívást. A megbeszélésen több forgatókönyv is előkerült, többek között az, hogy Gyurcsány maradjon a háttérben mint irányító, és egy báb kerüljön a miniszterelnöki posztra. Végül a résztvevők nem döntöttek a kérdésben, hanem meglepő módon,

Tokajból hazafelé menet Gyurcsányé mondta ki a végső szót férje dilemmájában. 

A könyv szerint erre egész pontosan akkor került sor, amikor a miniszterelnöki konvoj útközben megállt, és a Gyurcsány házaspár helyet cserélt a kormányőrökkel. Az exkormányfő maga vezette az autót hazáig, lassan haladtak, és ezalatt beszélték át a dolgaikat. Emlékezetes, Gyurcsány végül az MSZP 2009. március 21-ei tisztújító kongresszusán jelentette be távozását.

Úgy látszik, a magyar politikában divatja van az olyan ellenzéki politikusoknak, akiket a háttérből feleségük irányít. Portálunk nemrég hozta nyilvánosságra a Jobbik egyik korábbi frakcióüléséről készített hangfelvételt, amelyen többek között az volt hallható, ahogy Vona Gábor akkori pártelnök arról beszélt, minden fontos döntést megelőzően egyeztet feleségével.

origo

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version