Home Főhírek Belföldi hírek Gyurcsány Ferenc jó hangulatban van, Márki-Zay Pétert promózza az ellenzéki körökben, verssel..

Gyurcsány Ferenc jó hangulatban van, Márki-Zay Pétert promózza az ellenzéki körökben, verssel..

Fotó: Isza Ferenc

Január első munkanapján hangsúlyos Facebook-poszttal jelentkezett Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalició elnöke.

A pártelnök szabadversben fogalmazott /Fotó: RAS-archivum

A poszt formája egy szabadversre emlékeztet, ám az év végi, nosztalgiázó, fényképnézegető bejegyzéseket felváltotta egy, az eddigieknél jóval határozottabb politikai állásfoglalás: Gyurcsány teljes mellszélességgel kiáll az ellenzéki egység és Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt mellett azzal, hogy részéről a nyilvánosság előtt beszünteti az vitákat.

Mindenki ezt olvassa most!

Mint ismert, Jakab Péter, a Jobbik elnöke az elmúlt időszakban többször bírálta Márki-Zay Pétert, Donáth Anna frissen megválasztott Momentum-elnök pedig szintén tett kritikus megjegyzéseket az ellenzéki kormányfőjelölt korábbi nyilatkozataira.

„Hol sok a karc, kevesebb a fény

Akkor egyenesen.

Nem lesz ez így jó.

Vagy a hat ellenzéki párt győz, vagy a Fidesz.

Vagy Márki-Zay Péterrel győzünk, vagy senkivel.

Lassan meg kellene érteni.

Tudom, hogy innen vagy onnan nézve, mindenkinek lehet megjegyzése. De ezek egy pont után nem fontosak.

És eljött ez a pont.

Tudom, nincs könnyű dolga annak, aki a magyar nyilvánosságból akar tájékozódni. Elfogadom, hogy időnként nem lehet nem megszólalni felelős közembereknek.

De írom, mi, akiket képviseletekkel bíztatok meg, tisztességes erőfeszítést teszünk azért, hogy jó megoldásokat találva győzelemre vigyük a polgári, európai Magyarország ügyét.

Most segítene, ha többen értenék ezt a sokszor gyötrő belső küzdelmet is, és csendesen támogatnák közös ügyünket.

Hol sok a karc, kevesebb a fény.”

blikk nyomán

Hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version